A szélmalmok földjén

Elköltöztünk!

2010-06-06T12:44:00.000+02:00

A blogger legújabb találmánya végképp betette a kaput, és úgy döntöttünk, ebből elég. Az évek folyamán egyre újabb és újabb ötleteket valósítottak meg, míg mára sikerült teljesen tönkretenni ezt az anno se valami nagy szám szolgáltatást.

Elkerülendő a jövőbeli megismétlődést, ezúttal a saját otthoni gépre tettük a blogot. Így 100%-osan csak rajtunk múlik, mennyire megbízható.

Az új hely tehát:

http://homesweet.homelinux.org/

Növünk, növögetünk

2010-06-01T23:08:00.000+02:00

Petike mostanság nagyon édes kiscsibész kisfiú lett. Ezért nincs is sok időnk blogot írni. Állandóan csinál valami újat, amivel meglep minket. Vagy csak simán elmond egy olyan bonyolult mondatot nagy hirtelen, hogy csak lesünk. Persze többnyire marad egyelőre a 2-3 szavas kis egyszerű kifejezéseknél, főleg mert többre ritkán van szüksége.

Azt vettük észre, hogy legjobban a nagy gépek kötik le. Autók, kukásautók, buszok, teherautók, villamos, metró, vonat, repülő, bicikli a kedvencei, nomeg ezek ott vannak úton-útfélen. Legutóbb pl. a metróvonal közelében kerékpároztunk, és kérdeztük tőle, hogy érdekli-e a metró. Hát azonnal hatalmas "metr metr metr!" -be kezdett, úgyhogy meg kellett állnunk az egyik megállónál és megvárni a metrót, hogy megnézhesse, ahogy jön-megy. :)

Az ovit totál megszerette mostanság. Átálltunk arra, hogy én dobom le reggel munkába menet. Mostanság már csak simán betesszük a kis szöszo-t a meeneembak-ba (egy doboz, amibe a gyerekek saját munkáit, személyes tárgyait gyűjtik, és elmenetelkor odaadják), elköszönök tőle, ő tipikusan rám se hederít, én elmegyek. Az ablakon azért mindig bekukucskálok, hogy lássam, mit csinál. Tipikusan az autós sarokban játszadozik, de sosincs baja, imádja a helyet, ismeri a szabályokat, megvédi, ami az övé (márpedig elég vehemens tud lenni, mert jó nagydarab és nem rest ütni-vágni), de akit ismer és szeret, azokkal azonnal együtt is játszik, ad nekik autókat, együtt mélygarázsozik, stb...

Az ovihoz kapcsolódó mókás történet, hogy minap megkérdezte Monique, hogy hogy van magyarul az "enni" meg "inni". Kicsit csodálkozott, hogy milyen egyszerű, majd ha már itt voltunk, megkérdezte, hogy mit jelent az, hogy "hász". Először én is csak lestem, de aztán elmondta, hogy Petike gyakran csinál olyat, hogy hatalmas vigyorral, boldogan felemeli a kezét, és közli, hogy "hász". Na, itt esett le nekem is, Petike simán ügyes volt, és közölte, amit mi szoktunk ilyenkor: "ügyes!". Csak a baba-nyelv és a holland óvónéni által eltorzítva kicsit másképp hangzik. :) A lényeg viszont, hogy szépen beilleszkedett az ovi életébe, ismerik és szeretik, és ő is szereti a sok játékot és foglalkozást.

A köszönésre is oktatgatjuk. Már egész jól megy, óvónéniknek érkezéskor egy nagy mosollyal "doei"-t (=szia, elköszönéskor) mond - hát meg nem tökéletes, de legalább valamit próbál. Ilyenkor, ha épp nem nagyon elfoglaltak az óvónők, mindig visszaköszönnek egy hatalmas "goedemorgen, Peter!" (=jó reggelt) felkiáltással. Egy másik édes sztori is ehhez kapcsolódik: egyik nap elköszönéskor Wilma szeretett volna egy kis puszit hapni Petitől, ezért mondta is neki, hogy "kusje" (=puszi). Petike nem értette, hogy most mi is a teendő, ezért Wilma segített: a szájára mutatott, és mondta neki, hogy "met je mond!" (=a száddal). Petike erre hatalmas felvilágosult vigyorban tört ki, és közölte, hogy "hamm hamm". :) Ezt a nemzetközi kifejezést persze értette Wilma is, és nevetve mondta neki, hogy "geen hamm-hamm!" (=nincs hamm-hamm).

Hogy ténylegesen mennyit ért Petike a holland nyelvből, igazából nem tudjuk. De nagyon jókat szórakozik, amikor egyszerűbb szavakat mondogatunk neki (doei, hoi, kusje, stb...), szóval a hangalakot biztosan felismeri, a jelentését már valszeg szintén kezdi.

Azt is észrevettük, hogy kezd kis barátságokat kialakítani az oviban. Na persze ezt nem tudjuk tudományos megfigyelésekkel alátámasztani, mivel kb. 5-10 percekre látjuk. De abban a rövid időben is vannak gyerekek, akikkel szívesen játszik, és van, akiket levegőnek néz. Konkrétan egy nála fél évvel idősebb (nyihahaha) kislánnyal, Puck-el szokott összemosolyogni, aki amúgy egy nagyon barátságos kislány: amikor Petike új volt az oviban, hozott neki játékokat, és játszott vele. Azóta is megmaradt ez, úgy fest. És valszeg ezért akart Wilma Petitől is puszit: Puck ugyanis jó ideje egy cuppanós puszival köszön el az óvónőktől, és ugyanolyan csibész mentalitású, mint Petike.

Az oviban szoktak fotókat is csinálni néha, amit aztán felraknak az albumukba is. Ez nekünk különösen érdekes, mert itt látjuk, hogy miket is csinál a kislurkónk az oviban. A képek alapján elég jól érzi magát .:)

Az oviban volt mostanság volt juffendag (=óvónéni-nap), ahol szokás a gyerekeknek felöltözni viccesen. Mivel Petike kifejezetten utálja, a retkes, az arcfestés kiesett. Petike a fején sem tűr meg semmit, max. játékból, úgyhogy a cowboy-kalap is ugrott. Csináltattunk egy pici pólót viszont, amiben kalózt tudott alakítani:

Petike nagyon rendszerető kisfiú. Ha megun valamit, gyakran a kezünkbe nyomja, hogy "tedd vissza", vagy csak ő simán visszateszi a helyére. Na persze gyakran nem, de akkor is szép. De a kezére is háklis. Ha retkes lesz, pl. homoktól, kajától, elkezd nyüsszögni, és amikor letöröljük, akkor közli, hogy "tiszta". A homokozóban is utálja, ha homokos lesz a cipője, ilyenkor, ha észreveszi, elkezd nyüszítve trappolni, hogy piszkos. :) De ugyanez van, amikor muffin-t eszik, és persze csupa morzsa lesz: ilyenkor meg a kis kezével próbálja lesöpörni magáról a morzsákat a nyüsszögés közben.

Azzal is játszott mostanság, hogy kipakol egy szennyestartó dobozt, és belebújik, mi meg körbe-körbe cipeljük. Na persze nem csak simán kidobálja a szennyesdoboz tartalmát, hanem rögtön a mosógépbe pakolja át, ahogy Anyától látta, és aztán hozza a dobozt, büszke vigyorral masírozik fel-alá, majd belemászik nagy vigyorogva. Mi körbevisszük a házon, és itt-ott letesszük, vagy "kiöntjük". Ilyenkor persze nagy röhögések közepette szépen visszamászik. :)

Minap, pont az Artisban tett kiruccanás után hatalmas csibészkedést rendezett fürdés előtt (meg részben helyett - nehéz egy szaladgáló kiscsibészt beimádkozni a kádba :). Aztán letettük aludni, és mi is elmentünk fürödni. Fürdés után kinyitjuk az ajtót, Anya kikukucskál, és elneveti magát. Petike ugyanis ugyanúgy, ugyanakkor szintén kikukucskált a saját szobája ajtaja mögül, és édesdeden, csibészesen vigyorgott teli szájjal. :) Miután kiröhögtük magunkat és visszapakoltuk Petikét az ágyba, és vártuk, hogy elszundítson, egyszercsak valaki berúgta az ajtót. Hát Petike áll ott, röhögve, foga között a párnája csücskével. :) Ez annyira kész volt, hogy persze megint elröhögtük magunkat. :) Hihetetlen kis osonóművész.

Épp tegnap meg fürdés közben egyszer csak egy dübbenést hallunk az ajtón - ilyenkor a két kis kezével rápaskol. Aztán megint. Erre kinyitom az ajtót, hát Petike majdnem beesik a fürdőszobába, mert épp egy harmadik trappolás közepén volt. :)

Minap meg épp borotválkozás közben nézegetett nagy kerek szemekkel, hogy most tulajdonképpen mit is csinálok. Anya elkezdte elmagyarázni, hogy Apa szőrös és most vágja le. Erre Petike odaszalad hozzám, rábök a lábamra, és közli, hogy "ott is szőrös". :) Meg kell zabálni a kis gyerekszáját.

Még egy utolsó sztori: még Pesten történt, induláskor. Petike játszani akart a kis piros kézipoggyász-bőrönddel, amit persze mi már bepakoltunk. Erre a 15 kilős kismütty fogja a kb. 8 kg-os bőröndöt, és szépen két kézzel megemelte (merthogy nem jött elsőre). Persze nem sokáig, de elemelte a padlótól és visszaejtette rá. Volt ám lesés.

Mivel már sokszor mondtuk, hogy Petike megérett a komolyabb kirándulásokra, egyik szép napos délelőtt eltekertünk az IKEA-ba. Namost ez 12km-es út, és Petike gond nélkül végigülte, mutogatott, érdeklődött, magyarázott, nomeg legfőképp mi magyaráztunk neki. Egészen élvezte az utat magát is. Aztán az IKEA-ban szórakozott egy nagyot a kismaccunk, ami oké is, hiszen ki kell mozognia magát. Valamiért nyüsszögni kezdett, és tüntetőleg elszaladt. Mikor beértük, ez tárult a szemünk elé:

Semmi gond nem volt, a szifon nem volt beépítve, csak simán odadobva alulra, ezért tudta Petike ilyen hamar megszerezni. De mokásan festett :)
Ezt követően játszott is egy nagyot:

Itt költöttük el az ebédet is, ahol Petike ismét meglepett minket: mikor az asztalra került a tálca, szépen nekitolatott a szépnek, majd felseggelt rá, és rendesen, ülve fogyasztotta el az ebédjét:

Na persze mikor ő tele lett, azt már nem várta meg, hogy mi is befejezzük, hanem elrohant növénycserépből kavicsot pakolni. Ez valamiért nagyon tetszik neki:

Mivel a gyerekmenühöz jár fagyi is, gondoltuk, két és fél évesen megkaphatja élete első fagyiját. Volt egy kis sor a fagyigép előtt, így jól megfigyelte látta, hogy hogy is működik a dolog. Aztán szépen belerakta a tölcsért, megemeltük, hogy felérje a gombot, és ki is vehette a kész fagyit ő maga. Na persze túl hideg volt, és azt utálja, ezért kénytelenek voltunk mi elkezdeni nyalogatni. Aztán félúton szépen elvette, beültette magát a bevásárlókocsiba, és befejezte ő. Egész szépen elleste a technikát, és addigra fel is melegedett neki ehetőre.

Egy másik alkalommal, a felszabadulás napján itt veterán- és veteránautó-találkozó van. Csupa második világháborús, jól karbantartott (értsd: saját lábán jön-megy, és teljesen használható) katonai járművel felvonulnak a tulajdonosaik, és egy napig meg lehet őket nézni a főtéren. Petike csodálkozott is a sok fura járművön, főleg a tartálykocsit, a kétéltűt és ezt a kis robogót nézte nagyon:

Ahogy beköszöntött a jó idő, a környéket is újra felfedeztük. A szép új játszótéren manóka elkezdte élvezni a hintázást:

Egy másik napos délután pedig kerékpárral kiruccantunk kicsit messzebre. Megnéztük a szélmalmot, a medencéket (a játszótéri medencéket most már beüzemelték, tehát hivatalosan is "itt a nyár"), egy szép új játszóteret a régi lakás közelében, és persze homokoztunk egy hatalmasat:

A katicabogarak Petike kedvencei. Ha csak meglát egyet, izgatottan mutogat, hogy "katca! katca!", és ha eléri, meg is fogja, és óvatosan piszkálja, rakosgatja mindenhova. Aztán ha megunja, elengedi. A legfurább az egészben, hogy a katica eddig mindig túlélte, és elmászott/elrepült, mikor Peti megunta. Igazából Petike nagyon is vigyáz a többi élőlényre. Alant éppen egy katicát talált - ki lehet szúrni a képeken a pici pöttyöst:

Közeli és ismerős célpont révén a helyi kecskefarmra is kilátogattunk. Ezt Petike persze már régebbről ismeri, de már egy jó fél éve nem voltunk itt, úgyhogy bőven volt mit felfedeznie. Egyben új dolgokat is csinált: traktoron üldögélt, traktort vontatott és kecskéket etetett:

Alant pedig egy nagy homokozás utáni iszogatás, majd az üres flakon kidobása látható. Ez is új szokása: ha kiürült egy flakon, akkor közli, hogy üres, tehát szemét, tehát kidobja. A kukákat jól ismeri, úgyhogy ha lát egyet, odaszalad, és ő maga beledobja:

Ekkor már elég fáradt volt, úgyhogy még egy kis homokozás, fal-átmászás (tiszta Remus), szemdörzsölgetés és kerékpár pedáljával játszás után mentünk is haza. Ez utóbbi szintén új szokása: mivel mostanság a jó idő miatt szinte mindenhova biciklivel megyünk, manóka elkezdett jókat játszani vele. Mutogatja és mondja a részeit, kinyitja kulccsal, csenget, ki-berakja és magyarázza a kerékpár-computert (és panaszkodik, ha nincs ott, hogy azonnal tegyem be a helyére), és legfőképp, megforgatja a pedált, majd a hátsó kereket a kis kezeivel lelassítja. Vagy a gumihoz nyúl, vagy azt élvezi, hogy a küllők ütögetik a kis ujjait:

Néha persze a lánchoz nyúl, és akkor van nagy káromkodás, mert csupa retkes olajos lesz a keze. :S

Ha már kerékpár: a kis futóbiciklijével egyre profibb, most már masszívan lendületet vesz, és 3-4 másodpercig felemelt lábbal siklik. Csak mostanság a rossz idő miatt nem tudtunk kimenni, néha ő nem akart, máskor meg a kis lábán volt nagyon kidörzsölve a bőr a sok biciklizéstől.

A szobában is szokott futóbiciklizni:

Mint a képen látható, az is szokása mostanság, hogy ha kicsit megunja, akkor a hátsó kerékre ül. Ez nem tudom, honnan jött, de mókásan fest. :)
Néha meg teljesen mást csinál a kerékpárral: megfordítja (ő maga!), felgyorsítja a kerekeit, és nekinyom egy kutat formáló legódarabot, hogy "megtankolja":

Apropó, legó: mióta elhoztuk az ősöktől Ibike gyerekkori legóját, Petike imádja, állandóan azokat szedi széjjel, akarja legázolni autóval/biciklivel (és közben hatalmasakat röhög), vagy csak simán a pici legó robogóval és biciklivel alszik. Ez utóbbi különösen édes volt, mert mikor már majdnem elaludt, kiszedtük mellőle az ágyból, hogy ne nyomja alvás közben, ha ráfordulna. Erre egyszercsak nagy döngéseket hallunk odafentről, és mint kiderült, felkelt még elalvás előtt inni, és egyben visszaszerezte magának a kis legó biciklit és robogót is, amit ezután már csak 1 óra múlva vettünk ki, amikor már mélyen aludt. :)

A festegetés és nagyon jól megy neki. Szoktak gyakran az oviban is, de itthon is szereti a ecseteket bűvölni:

A futás is jól megy neki, és nem is rest szaladni minden után. Alább épp a üvegdobálási célzattal szalad az üvegkuka felé:

Egy délutáni játék:

Új szórakozása a frissen felfedezett lepedő alá bújás, avagy "kukacolódás", ahogy ő nevezi:

Szokása mostanság mindent meglovagolni, aminek kereke van. Nagyon élvezi, amikor egy játék újabb és újabb funkcióját fedezi fel, különösen, ha arra még a tervezője se gondolt. :)

Igazi kis kaszkadőr. Alant azzal szórakozott, hogy feltette az autója elejét a lépcsőre, és mivel ez így meredek volt, hanyattesett vele. Nem ütötte meg magát, nagyon ügyesen esik, tud vigyázni magára. Viszont egy hatalmasat röhögött, ez a játék nagyon tetszett neki.

Alább pedig egy esti lefekvés előtti kis székes játéka látható. Olyan nagyfiú lett!

Az alábbikban pedig a csak simán édes fotók, videók:

Keukenhof

2010-05-26T10:32:00.000+02:00

Egyik szép, relatíve meleg és napos hétvégén kiugrottunk Keukenhof-ba ezévben is. Ez amolyan éves program már nálunk. Nomeg gondoltuk, Petike nagyon szokta imádni a sok kis elszórt játékot, mi meg kicsit nyugisabban ellehetünk egy picit. Vittünk babakocsit is, mert egész napon talpon lenni azért nem piskóta egy ekkora gyereknek, és nem kiképzőtáborba jöttünk, hanem kirándulni.

Petike már az autóban édeskedni kezdett. Simán mikor meglátja az autósülést, már pattogni kezd, hogy jajdejó, megyünk játszani. Mert ugye autót akkor bérlünk, amikor valami érdekes helyre kirándulunk, és tipikusan nagyon élvezi. Sőt, elég neki simán hazaállítani a kocsival, és elmondani, hogy "nézd, Petike, ott van kint az autónk, megyünk kirándulni!", erre odaszalad az ablakhoz, kinéz, meglátja az autót, és már szalad is az ajtóhoz. :)

Keukenhof hozta a szokásos színvonalat:

Petike persze nem sokáig elégedett meg a békés üldögéléssel, egyszercsak kipattant a babakocsiból, és nekiállt tologatni (ez amúgy kedvenc foglalatossága, ha babakocsival megyünk valahova):

Aztán szemrevételeztük a park zegzugos részeit:

Petike jól elvolt a parkosabb részeken is:

Ezután jöttek az érdekességek: Swarovski-kiállítás, fura szobor-szerűségek, óriás sakk, medve-szobor.

Petike amúgy nagyon kis éhenkórász volt, eltakarított kb. 2-3 üvegnyi kakaót. Részben mert imádja :), részben meg mert itt jó csomagolása volt, amiből szeret inni. Mi meg nem bántuk, legalább valami értékelhetőt eszik a kirándulás alatt.

Természetesen a játszótéren Petike kifulladásig rohangált, sőt, többször is kiugrott a babakocsiból később is, amikor meglátta, hogy a környékén vagyunk.

Petike amint meglátta a hatalmas szélmalmot, egyből izgatott mutogatásba és magyarázásba kezdett (hát igen, imádja a nagy gépezeteket), úgyhogy mit volt mit tenni, felmentünk. Érdeklődve figyelte a hatalmas fagerendákat és fogaskerekeket, és egy darabig hallgatta is a magyarázatot, hogy mi is ez az izé. Aztán megnézte magának is közelről:

Természetesen nem lehetett kihagyni a fincsi warme beenham-ot sem (=sonkás mustáros stangli). Eképpen feltöltődve némi séta és kakaóivás következett, majd bementünk a tulipán-pavilonba.

A tulipán-pavilonban sok-sok-sok virág és mini-kert van kiállítva, ahol Petike persze a szökőkutat nézegette érdeklődve, majd a bolygókat fejelgette hatalmas röhögések közepette. Ugyanis épp a 69-es orosz űrutazás volt a téma (az étteremben is oroszos jellegű menü volt :), és persze volt sok-sok hungarocell gömb, damilszállal mennyezetről lelógatva, befestve. Petike érdeklődve megtapizott egyet, majd miután rájött, hogy ha ellöki, akkor visszajön és jól fejbekólintja, majd megfulladt a röhögéstől, és onnantól az összes ilyen bolygót, ami elérhető magasságban volt, le kellett buccolnunk. :)

A bolygók lefejelését követően persze másik szórakozási forma után nézett. Ezúttal a minden virág mellé kihelyezett táblácskát szemelte ki. Felmászott az emelvényre, mindet megtapizta, széjjelszedte, majd visszarakta a helyére.

Hát hiába, Petike ízig-vérig kisfiú. Alant a tűzcsappal játszadozott, a tulipánok csak egy szimat erejééig kötötték le:

Rövid homokozás után a nap fénypontja következett: az alagút. Ez egy gallyakból font kis gyerekjáték, de Petikét alig lehetett odébbvinni, rohangált benne fel-alá, kergetőzött velünk, más kisgyerekekkel, a faforgáccsal felszórt talajt vizsgálgatta, vagy épp elkezdte kiszedni a gallyakat az alagút oldalából.

Ezután már kezdett késő lenni, Petikén a nyűgösség és fáradtság jelei mutatkoztak egyre inkább, ezért a korábbi tapasztalatokból okulva inkább az autó felé vettük az irányt.

Hát ennyi volt az ezévi Keukenhof. Jó volt összességében, és Petike is nagyon jól érezte magát. Jól látszik, hogy készen áll a nagy kirándulásokra, feltéve, hogy az ő kis érdeklődését is kielégítik. :)

Artis

2010-04-18T08:33:00.009+02:00

A budapesti állatkert sikerén felbuzdulva elmentünk az amsterdami állatkerbe is. Sajnos egy részét éppen átépítik, de így is szép nagy és tele van látnivalóval. Egy szuper napot sikerült erre a kiruccanásra választani. Aznap reggel, talán életében először (vagy legalábbis nagyon kevesedszer) Peti 9-kor kelt. Magunk se értettük, hogyan lehetséges ez, de örültünk neki nagyon. Talán a jó alvás hatására, talán a sok látnivalónak kösznönhetően, talán mindkettő, de hihetetlen édes kismacc volt egész nap. Borzasztó édesen rohangált fel-alá, nagyon tetszett neki minden. Ebédnél az étteremben is hatalmasat rohangált, fel az emelkedőn, le a lépcsőn és vissza.

Alant épp a frissen megszerzett hátizsákomban turkál, miközben mi eszegettünk:

Szerencsére ez abszolút nem volt gond, az egész étterem úgy van kialakítva, hogy ez a rohangálási lehetőseg szinte adja magát. Nem is Peti volt az egyetlen, aki kipróbálta. Meglepően ügyesen rohan már a lejtőn lefele. Engem még mindig a frász kerülget, hogy most fog rajta lebucskázni, de nem teszi. Nem tudom hogy csinálja, de a látszólag összevissza mozgását (amitől folyamatosan az az érzésem, hogy mindjárt átesik a saját lábán) minden látszat ellenére egész ügyesen koordinálja és úgy szalad a lejtőn, hogy csak na.

Véletlenül betévedtünk a vendégek elől elzárt területre (pontosabban kicsi Peti beszaladt, mi meg utána), és egy fergetegeset játszott az állatoknak szánt szénabálák tetején:

Egy kisebb baleset is érte az Artisban. A növényházban előrerohant a kis fahídon és annyira rohant, hogy nem nézett a lába elé. Így a híd legvégén az egyik lábával belecsobbant egy lukba és csurom víz lett a cipője meg a zoknija. Ezt nagy nyüsszögés követte, hogy neki ez rossz, úgyhogy gyorsan egy mosdó felé vettük az irányt, ahol a kézszárító alatt néhány perc alatt megszárítottuk a vizes cuccait és folytathattuk is a rohangálást.

Jól elfáradt a kismütty az állatkertben, annyira, hogy a hazavezető autóút alatt az első sarkon szó nélkül el is aludt. Mielőtt elmentünk, azért még benéztünk a bejárat melletti planetárium épületébe. Előadás épp sajnos nem volt, pedig Petike valószínűleg rikkantott volna örömében. Ellenben hihetetlen érdeklődéssel szemlélte a bolygókat, és mindenféle egyéb csillagászati oktatóanyagot. Alig bírtunk elindulni, de el kellett, mert nagyon-nagyon kimerült a nap végére a picike.

Egyébként is szól, ha valami szerinte úgy nem jó. Utálja például, ha piszkos a kis mancsa. Vagy valami rácsöppen a cipőjére vagy úgy általában, ha valami nem úgy van, ahogy szerinte lennie kéne. Határozott elképzelése van a rendről és ha valaki valamit nem úgy hagy, akkor ő készségesen megy és kijavítja a dolgot. Pl. az Artisban a női mosdóban mindenki után becsukta a wc ajtaját, amikor kijött és nyitva hagyta, mondván az ajtónak csukva kell lennie. De ugyanezt megcsinálta az éjszakai dzsungelt bemutató kis barlangházban is. Mikor kijöttünk, szépen becsukta maga után az ajtót többször is.

Aznap délután még kertészkedtünk egyet a frontkertben. Peti roppant édesen és relatíve türelmesen mászkált közöttünk, nézegette a kerti szerszámokat és úgy általában mindent. Talált egy katicát is, amire nagy boldogan el is kezdett mutogatni, hogy "katica, katica". Kézbe is vette, nézegette, játszott vele, egyik kezéből a másikba vette, és meglepően ügyesen vigyázott rá. Később rátaláltuk a katicára, az égvilágon semmi baja nem volt azon kívül, hogy feltehetőleg halálra rémült.

Budapest

2010-04-11T11:54:00.015+02:00

Húsvét előtt hazalátogattunk két hétre, mert rég voltunk, meg különben is, ezek a kiruccanások mindig nagyon jót tesznek Peti fejlődésének. Ezúttal különösen élvezte az egész kirándulást. Minden ismerős volt neki, pillanatok alatt berendezkedett az ottani birodalmába, nem is volt kérdés, tudta, hogy ő hol alszik, hol fürdik, hol vagyunk mi. Mintha csak itthon lettünk volna. A nagyszülőkkel is sokkal hamarabb összemelegedett ezúttal, valószínűleg főleg a skype-nak köszönhetően, na meg persze az új játékoknak. Kihasználtuk a szép tavaszi időt és mentünk vele mindenfele.
Peti most először járt állatkertben például. Voltunk már vele sokszor állatsimogatóban, de ott ugye csak háztáji állatok vannak, amolyan igazi állatkertben most voltunk először. Élvezte is nagyon. Bár nem annyira az állatokat, inkább azt, hogy mindent megmászhat és megtapizhat. Na jó, azért az állatok is érdekesek voltak, különösen az orrszarvú, az egerek és egyéb kis rágcsálók, de legalább ilyen jó játéknak bizonyult a lépcső- és sziklamászás, kövek, fűszálak és egyéb apróságok bizgetése, vagy akár a babakocsi zsanérjának hajtogatása.

Ellátogattunk a budakeszi vadasparkba is. Erre egy kevésbé jó napot sikerült kifognunk, amikor Peti nem igazán volt rohangálós kedvében, így kicsivel többet kellett a kis seggét tologatni. De a medve itt is elnyerte a tetszését. Ami pedig még a medvénél is nagyobb mókának bizonyult, az a kötelekre ráállás és azokon mászkálás volt.

Kétszer is meglátogattuk az Allee játszóházát. A játszóház persze ugyanolyan mint bármelyik másik, amit Peti már jól ismer. Élvezte nagyon, de a játszóház, akkor is csak játszóház. Ami viszont az újdonság erejével hatott rá, az a szép csili-vili pláza volt. Ilyesmit ő ugyanis még nem látott, errefele nem divat, a helyi bevásárlóközpont is elférne az Allee egyik emeletének a negyedén. A mozgólépcsőzés ugyan nem újdonság számára, de itt is kiélvezte. Húsvét közeledtével voltak szép nagy tojások a bejárattal szemközt. Peti persze rögtön felfedezte, hogy nincsenek rendesen lerögzítve és lehet őket borogatni. A húsvéti hétvége szombatján pedig nyuszinak öltözött fiatalok osztogattak kindertojást a nagy tojásokat festegető kisgyerekeknek. Peti megmutatta nekünk, hogy találkozott már a festés fogalmával és tudja hogyan kell használni az ecsetet. Valószínűleg a peuterspeelzaalban tanulta, mindenesetre meglepően ügyesen és élvezettel pingálta a tojásokat.

Nagypéntken tettünk egy kiruccanást a szentendrei skanzenbe is. Azt kell, hogy mondjam, ez némileg csalódás volt, annak ellenére, hogy Peti itt is remekül szórakozott. Látogatóba csak elvétve boltottunk, és a legtöbb látványosság még nem üzemelt rendesen. Nagyon érződött, hogy alig pár napja nyitottak. Valahogy azt gondolná az ember, hogy közvetlen húsvét előtt, a tavaszi szünetben többen vannak és rendesen nyitva vannak. Mindennek ellenére Peti szuper jól érezte magát, neki tökéletesen elég volt, hogy rohangálhatott a hordók között, etethette az állatokat, autókázhatott a fűben, keresgélhette a padokon a csavarfejeket. Kipróbáltuk a helyi kisvasutat is, Peti egészen élvezte azt is. A legjobb mókának azonban egy apró kis játszótér bizonyult, amihez Peti toronyiránt keresztülrohant egy szép nagy réten, vagy háromszáz métert sprintelve. Itt a libikóka kapaszkodója (pacifej) szanaszét hevert a réten és volt egy kis kunyhó, aminek az ablakán a pacifejet ki-bedobálni hihetetlen izgalmas és vicces tevékenységnek bizonyult.

Peti születése óta most először hagytuk őt egyedül a nagyszülőknél éjszakára. Rááadásul rögtön kettőre. Közel két hét magyarországi tartókodásba belefért egy kis kiruccanás kettesben is. Elváláskor természetesen volt nagy sírás-rívás, de a nagyszülők elmondása (és képei) alapján utána minden rendben volt, jól érezték magukat együtt. Meg mi is külön. Visegrádra ruccantunk ki, nem akartunk túl messzire menni, hogy ha bármi törtenik, hamar vissza tudjunk jönni. De szerencsére nem kellett. Így mi túrázásra, várnézésre, pihenésre, bobozásra használtuk az időt. És persze megállapítottuk, hogy hiányzik a kismanónk.

Mint kiderült, feleslegesen aggódtunk, mert manóka ezalatt remekül elvolt a nagyikkal:

Az egész budapesti kirándulás nagyon jól sikerült, a legnehezebb rész az utazás volt. Mind a repülőutak, mind a budapesten belüli közlekedés. Repülés szempontjából ez egy elég nehéz kor, ahhoz már bőven elég nagy, hogy ne lehessen akármivel lekötni és iszonyatos mozgásigénye legyen, ahhoz viszont még túl kicsi, hogy pusztán szóval tartással lefoglalható legyen két órára. Helyben pedig megint előállt a szokásos problémánk, hogy a szüleink a város két tökéletesen ellentétes pontján laknak, és napi 2-3 óra autókázást jelent, ha az én szüleimnél akarjuk tölteni a napot.

A magyar kirándulás utóhatásaként Peti beszédfejlődése szépen meglódult. Szépen bővült a szókincse és a szavak lassan kezdenek egyszerű kis mondatocskákká összeállni.
Kevésbé jótékony hatás, hogy Peti úgy megszerette a Túró Rudit, hogy itthon hiányolja. Mi sok külföldön élő magyarral ellentétben sosem hiányoltuk, egyikünk sincs kifejezetten oda érte, finom persze, de van millió más finom dolog és igazából nem hiányzott. Nekünk, de úgy néz ki Petinek igen. Be kell néznünk a magyar boltba, hogy lehet-e kapni vagy valami más beszerzési forrás után kell nézni.

Üvegdobálás

2010-03-22T14:15:00.004+01:00

Most hétvégén megint elmentünk üveget dobálni a konténerbe. Ezúttal viszont jól felkészült szülő módjára vittük a fényképezőgépet is, hogy megörökítsük, mit is alkot kispeti, amikor boldog.

Csak simán sétálva mentünk, nem is vittünk babakocsit. Petike már teljesen megérti ezt, pláne, ha hozzátesszük, hogy üveget dobálni megyünk. Ezúttal is ez történt: már félúttól szaladni kezdett, csak úgy szedte az apró lábait, hogy mihamarabb odaérjen:

Aztán rögtön kezdődött is a dobálás. Petike tényleg nagyon is jól tudta, hogy miért jöttünk ide, mert csak mellétettük a szatyrot, és már nyúlt is munícióért:

Ezen túl is nagyon jól telt a hétvége. Petike igazi kis gazfickó. Jöjjön pár sztori.

Mostanság nehezen megy az altatás. Gyakran kell visszamenni hozza, hogy "szuny". Ilyenkor nagyon boldog, nekiáll magyarázni, és miután kimentünk is folytatja, csak úgy ömlik belőle a szó. Érteni még nem értjük, de ez is halad: legutóbb a betakargatás, megszeretgetés, puszi és "szuny" után vigyorogva közölte, hogy "papa szuny". Hát ez kész volt. :)

Szintén alvós sztori, hogy mostanság szeret azzal játszani, hogy a különféle babákat feldönti, és közli, hogy "szuny". Fürdés közben a kis törpéket, kacsákat fordítgatta fel épp tegnap a kád szélén, és mindegyik után egy "szuny", mellé egy jókora vigyorgással. A legédesebb az volt, amikor az oviban szépen lefektetett két babát, megsimogatta őket és velük is közölte, hogy "szuny".

Ha már ovi: egyik alkalommal ovi után mosolyogva mondta az óvónéni, hogy Petike úgy játszott, hogy felmarkolt annyi kisautót, amennyit csak bírt, majd elvitte őket egy kis sarokba, ott lerakta maga köré, és játszott velük. Nem is engedte senkinek, hogy elvegye vagy játszon azokkal. Így aztán kapott egy aranyos kis "pakker" jelzőt. :)
Sőt, épp ma már olyat is csinált, hogy mikor az új lengyel kisfiú ugyanezt csinálta, akkor odament, szabályosan megküzdöttek egy motorért, majd elvette és azzal játszott. Ez fontos lépés, mert bizony vele is előfordult gyakran, hogy elvették a játékát, de úgy fest, hamar rájött, hogy itt neki is szabad, és nem fél a testi erejét használni a cél érdekében (elég masszív gyerkőc, ugye). Na persze ezt azért határok közé kell szorítani, de szép haladás így elsőre.

Mostanság, hogy jött a jobb idő, kerékpárral megyünk le oviba. Petike nagyon élvezi a dolgot, hogy magasan ülhet és jó kilátása van. De megint elkezdte azt a szokását is, hogy kisajátítja magának a kormányrészt. Magyarán odateszi a kis kezét a kormányra és lelökdösi a miénket. Ez persze annyira nem vicces, mikor teker az ember egy ilyen értékes kis csomaggal, bármennyire is élvezi az apróság. :)

Esti játékkor szokta mostanság azt csinálni, hogy elbújik, majd a "hol a baba?" kérdésre válaszol egy "itt vagyok!" -kal. Bár még elég torzan mondja, de már felismerhető. :) Másban is sokat javult a kiejtése, pl. a táblák neveit, vagy az "egyszervolt" szót teljesen jól mondja már ki.

Egyik reggel Petike beszaladt a szobánkba és elkezdte a szokásos "keljetek már fel, lusták"-randalírozását. Ilyenkor ránkmászik, meglovagol, a fejünkre ül, és közben magyaráz nagy beleéléssel. Miután jól felébresztett, felkeltem, és látom, hogy hiányzik fél pár zoknija. Elkezdtem keresni az ágyunkban, gondolván hogy a randalírozás közben vette vagy jött le. Közben megkérdeztem, hogy "hol a zoknid?". Petike erre leugrott az ágyról és átszaladt a szobájába. Na gondoltam, megint kergetni kell majd öltöztetésnél, és keresgéltem tovább. Petike kb. 10 másodperc múlva megjelent újra, kezében a kérdéses zoknival. Odahozta nekem, majd szépen felmászott az ölembe, és nyújtotta a lábát, hogy húzzam rá. Volt ám meglepetés :)

Szintén vicces sztori, hogy amikor a bilit megvettük és hazahoztuk, Ibike elmagyarázta Petinek, hogy mire szolgál. Erre Petike megragadta, szépen odasétált a kukához, belerakta, majd mint aki jól végezte dolgát, nagy vigyorogva ment is játszani. Hát ez kész volt. :) Jelezte, hogy neki ez nem kell. :)

Egyik délután bevásárlásnál Petike vitte magával a Cars-os könyvét, és azt lapozgatta a babakocsiban egész úton, még a boltban is. Aztán a kenyeres pultnál kiugrott, felragadott egy doboz waffelt, kivett egyet magának, majd ezzel a zsákmánnyal visszaült és lapozgatott tovább majszolgatva. Jó kis önkiszolgáló mütyür. :)

Szintén önkiszolgálás: az etos nevű drogériában van egy kis kerek cukorka-árusító hely. Petike ezt hamar felfedezte magának, és nyúlkált bele mindig. Néha, amikor nem volt boltos a környéken, hagytuk is kicsit önkiszolgálni. De ez idővel odáig fajult, hogy csak bementünk a Binnenhof-ba, és Petike már vagy 100 méterről a kérdéses bolttól kiugrik a babakocsiból, és teljes gőzzel sprintelve megrohamozza a cukorka-árusító állványt. Ennél a pontnál Ibike vett egy csomaggal, és amikor már végképp nem lehet bírni vele, ad neki egy szemet. Ez jó megoldás volt; egyrészt, mert most már nem rohamoz cukorkás állványt, másrészt akkor is bevethető, amikor nincs a környéken etos, harmadrészt pedig mert így mi tudjuk limitálni, hogy mennyi cukorkát vesz ki. Alapvetően elég egészségtelen dolog a cukorka, akkor már inkább (ét)csokit vagy kókuszrudat egyen, de méginkább gyümölcsöt.

Pff, na most hirtelen ennyi jut eszünkbe manókáról, majd ahogy gyűlnek még az édes kis viselt dolgai, meg ahogy bírjuk ujjakkal és energiával, folytatjuk!

Petike, mobillal

2010-03-19T21:48:00.002+01:00

Petike rengeteg édes dolgot csinál a hétköznapokban is, de azoknál tipikusan nincs nálunk a fényképezőgép. Így vagy nem keszül róluk fotó, vagy a mobilban levő nem túl minőségi kamerával készülnek. Alább egy csokor következik a minap, hosszú idő után első ízben leszedett képekből.

A Binnenhof-i bevásárlóközpontban van egy kis gyerek-sarok, ahol Petike nagyon jókat szokott játszani:

A V&D gyerekosztályán is jól eljátszogat a sok játékkal, könyvvel:

Az IKEA az egyik nagy kedvence. Neki az egy nagy játszóház. Ugye tele van szórva mindenféle kis gyerekjátékkal mindenhol, hogy a szülők tudjanak vásárolgatni, másrészt van egy gyerekosztálya, ahol rengeteg édes kis játék és gyerekbútor van. Harmadrészt, Petike imádja a különféleképp berendezett szobákat. A tipikus módja az, hogy a könyvespolcról leszed néhány neki tetsző könyvet (nem mindegy ám, hogy mit! A piros borítós a kedvence), odastócolja egy kényelmes kanapére, majd utánamászik a kis seggével, bekucorodik és lapozgatja őket, miközben nézelődik körbe és pihenget.

De persze csak simán minden érdekes neki; gyakran látni érdekes vagy fura dolgokat az IKEA-ban, Petike meg jól megnézi mindet. Legutóbb pl. egy bőr papírkosárral játszott, a fejére húzta meg masírozott vele mindenhol. Vagy épp az alanti képeken látható, rámászik az üres raklapokra, mert az milyen érdekes:

Az ultimate viszont az üvegdobálás. Itt ilyen földalatti konténerekbe kell dobálni az üvegszemetet. Na persze ez azt jelenti, hogy jó nagyot csörömpöl, amikor földet (konténert) ér a bedobott üveg. Petike persze hamar, rögtön az első alkalommal megszerette ezt: hatalmasakat röhög minden csörömpölésnél, és már nyúl is az újabb üvegért, aminek a ledobását nem engedné át nekünk a világ minden kincséért sem:

Peti és a dohányzóasztal

2010-03-16T10:49:00.003+01:00

Petike mostanában felfedezte a dohányzóasztalt. Ugye be lehet bújni a két asztallap közé, és átmászni köztük, vagy épp csak simán matatni odabent. Íme egy elkapott pillanat, amikor elvolt:

Ovi, suli

2010-03-10T10:17:00.005+01:00

Lassan, lassan, de Peti kezdi megszokni az ovit. Persze, még mindig nehezen viseli reggelente, amikor otthagyom, de már nem hisztérikusan ordítva mászik az ablakra, stb. Azt mondják, egész nyugodt napközben, játszik rendesen, csak időnként sírdogál egy kicsit. Bele fog jönni mostmár. Egyébként szuper kis hely, reggel amikor érkezünk, minden szülő maradhat egy kicsit, együtt kirakunk egy puzzle-t, olvasgatunk kicsit, vagy valami hasonló, aztán megyünk. Utána a gyerekek körbeülnek, névsorolvasás van, kis beszélgetés, megszámolják együtt, hogy hányan vannak, megbeszélik milyen nap van. Van egy kis táblájuk, amin a hét napjaihoz színek kapcsolódnak és minden nap megkeresik, hogy ki visel olyan színű ruhát. Van hozzá egy helyes kis dalocska (Geel, geel, it moet nog geel gaan zoeken, hier en alle hoeken), amibe tetszés szerint behelyettesítik a nap színét és utána szépen körbenéznek és együtt megbeszélik, ki visel olyan színt. Aztán megbeszélik, mit fognak aznap csinálni. Általában két-három hétig foglalkoznak ugyanazzal a témával, pl. a téli olimpia kapcsán, olimpiai karikákat festettek, az olimpia logoját ragasztgatták színes papírból, medált készítettek, stb. Most pedig a húsvétra készülnek. Egy pár gyerek (mindennap mások), ezzel foglalkozik az egyik óvónéni segítségével, a többiek a másik felügyeletével játszanak szabadon. Kb. az idő felénél berakják a CD-t, amin az összepakoló dalocska van. Ez jelzi a gyerekeknek, hogy a játékokat el kell pakolni, amíg ez szól, az egyik óvónéni összevágja nekik a gyümölcsöt, készít innivalót, stb. Aztán szépen leülnek körbe és esznek, isznak egyet. A nagyobbak hordják körbe a tálcát, mindenki vesz egy szelet gyümölcsöt, elmajszolják, aztán indulhat az újabb kör, amíg el nem fogy minden a tálcáról. Ha épp nincs elég gyümölcs, akkor kapnak még kekszet, kenyérrudacskákat, vagy valami hasonló rágcsálnivalót. Utána pedig mindenki kap egy kis innivalót. Amikor végeztek játszanak valamit így körben. Vagy az óvónéni mesél valamiről vagy ténylegesen játszanak valamit, pl. leraknak 5 játékot az asztalra, az óvónéni letakarja az egészet, elvesz egyet a terítővel, és ki kell találni, mi hiányzik. Vagy közösen formadobozoznak például. A közös játék után pedig irány a belső udvar, ahol az autók, motorok, futóbiciklik vannak. Itt van egy csúszda is, meg padok, amivel egy játékos rögtönzött tornaórát is tartanak, ha épp van kedve a gyerekeknek. Nem kötelező, aki csak motorozni akar, az motorozhat, de akinek van kedve felmászni a padra, végigszaladni rajta, átmászni az óvónéni lába között, leugrani a végén, átmászni egy alagúton, fel a lépcsőn és le a csúszdán, annak ott a lehetőség. Tavasszal, nyáron kimennek a kültéri játszótérre is, de ez a kis belső játszótér is nagyon jó, így télen is van lehetőségük kimozogni magukat. Ha valakinek szülinapja van, akkor a benti és a kinti játékidő is lerövidül, hogy a kinti játék után még legyen idő ünnepelni. A szülinapos megvendégeli a többieket ilyenkor valami finomsággal és mindenki kap valami apróságot is. Ezzel el is szaladt a délelőtt, eléneklik a szülőváró dalocskát és az óvónéni kinyitja az ajtót a kinn várakozó szülőknek. Így telnek a kicsi napjai. Mostanra már annyira megszerette az ovit, hogy egyik délután, mikor mondtam neki, hogy megyünk sétálni a kezembe nyomta az ovis hátizsákját egy nagy széles vigyor kíséretében, hogy na akkor menjünk. Mikor értemegyek, gyakran játszadozik édesdeden, nem kell már azonnal elrohanni haza. A napokban épp arra érkeztem, hogy a lengyel kisfiú épp üldözte egy játékfúrógéppel (forog benne a fúró és hangot is ad), Peti meg sikongatva röhögve menekült előle. Sőt, megvolt az első olyan reggelünk is, amikor nem sírt. Épp csak pityergett picit, elmorzsolt két könnycseppet és már szaladt is autókázni. Olyan nagyfiú már! Az óvónéni szerint is olyan jól mey már a dolog, hogy amikor akarjuk bevezethetjük a maradék két napot is, hogy minden hétköznap menjen.

Beírattuk suliba is. Itt ugye négy évesen kezdik a gyerekek a sulit, bár az első két év még inkább olyan, mint a magyar nagycsoport. Játékos, de mégis foglalkoztató. Elég szép nagy várólisták vannak a jobb sulikban, úgyhogy időben kell keresni. Már jó ideje nézegetjük a környék iskoláit. Igazából három jöhetett szóba. Az egyik egy mindenki számára nyitott iskola, ez van hozzánk a legközelebb. Itt semmilyen vallást nem követnek. A másik kettő alapvetően keresztény iskola, az egyik katolikus, a másik protestáns. A vallásmentes iskola nagyon kényelmes lenne, mert tényleg két saroknyira van, de nap mint nap elsétálok mellette, belátok, és nem tetszik. A tanárok nem törődnek az udvaron játszó gyerekekkel, elnézik a verekedést, a kiközösítést. Az osztályokban már a legkisebbeket is poroszos rend szerint sorokba, padokba kényszerítik, ami egy 4 évesnek szerintem egész egyszerűen kínzás. Még egy nagyobb mozgásigényű 6 évesnek is, de annál kisebbeknek pláne nem értem, miért kell rendes padban ülős tanórát tartani. Így ez az iskola elég gyorsan kiesett. A két keresztény iskola kicsit messzebb van, egymás mellett vannak, kb. 20 méterre a jelenlegi ovinktól. Megnéztük mindkettőt és viszonylag hamar és könnyen döntöttünk a protestáns mellett. A katolikus komolyabban veszi a vallásos nevelést, a protestáns viszont csak értékeket közvetít, olvasnak ugyan nekik bibliai sztorikat, hogy aztán megbeszéljék az erkölcsi tanulságot, de nincs közös templomba járás, nem várják el, hogy meg legyen keresztelve a gyerek, elfogadják és megismertetik a többi vallást is. Vagyis szellemiségében pontosan olyan, amilyet szeretnénk. Közvetíti a megfelelő értékeket, de nem kényszeríti bele a gyereket egy vallásba, amit esetleg felnőttként szívesen eldobna, de nem lehet. Oktatás szempontjából is sokkal barátságosabb, a kisebbek körben ülnek, vagy hármasával, négyesével összetolt asztaloknál. Kis osztályok vannak, max. 20 fő. Az ablakok tele vannak a gyerekek rajzaival és egyéb műveivel. A nagyobbaknál a tanulók igényeihez igazodnak a tanítási módszerek is, akiknek úgy könnyebb, azok kisebb csoportokban dolgoznak együtt, mások egyedül oldanak meg feladatokat, ha pedig valaki igényli, arra ia lehetőséget nyújtanak, hogy a problémásabb anyagrészt egy tanár külön neki elmagyarázza a normál tanóra idejében. Szóval az egész iskola nagyon szimpatikus, bár mi is ilyen helyre járhattunk volna. Az igazgatóval találkoztunk, elbeszélgettünk, körbevezetett. Kedvesen, barátságosan fogadott és másnap már érkezett is a levél, ami igazolja a beiratást.

A végére jöjjön egy pár édes fotó:

Peti és a konzervdoboz

2010-03-08T19:23:00.001+01:00

Íme még két rövid videó, ahogy Petike a sűrített paradicsomkonzerv maradékát kanalazgatja:

Peti és a dohányzóasztal

2010-03-07T11:44:00.002+01:00

Petike a lakás újrafelfedezése közben párszor útbaejtette a dohányzóasztalt. Na persze a maga kis kreatív módján:

Ovi, 20 fog

2010-02-23T17:48:00.020+01:00

Nagy hír: Petike elkezdett oviba járni. Pontosabban peuterspeelzaal-ba, amit legjobban délelőtti ovinak lehetne definiálni. Egyelőre hétfőn, szerdán és pénteken 9-11:30 között tölti ott az időt. Nagyon kellemes kis ovi, némi meózást követően választottuk. Az óvónők kedvesek, tanítgatják a kislurkókat, közösségbe kovácsolják őket, összességében nagyon értik a dolgukat és rendet tudnak tartani a kislurkók között.

Petike elsőre nem tudta hova tenni a dolgot. Fura volt neki az egész, a sok kisgyerek (nem szereti a tömeget), és az is, hogy hollandul beszélnek. Épp amikor már kezdte megérteni a magyar beszédet, bedobták megint egy ismeretlen közegbe. Nagyon nehezen ment az első elválás, szegényke nem egyszer az ablaknál állva végigsírta az egészet a kis first dolljával a kezében, azt nézve, hogy mikor tűnik fel megint anya/apa onnan, ahol eltűntek. Tíz körömmel csimpaszkodott belénk, amikor csak bementünk az oviba, és közben már sírt is.

3-4 ilyen alkalom után látszott, hogy ez nem fog működni, ezért az óvónők azt tanácsolták, hogy Ibike maradjon ott egy darabig, hogy legyen esélye megszokni, megismerni a helyet. Ez így is lett, Ibike rögtön előlépett tiszteletbeli ideiglenes óvónénivé, lévén a kisgyerekek nem tudják a különbséget, ezért bizony hozzá is oda-odamentek. Ez már jó volt, Petike egész szépen elkezdett játszani, ismerkedni, sőt, a helyet is megszerette hirtelen, nagy sunggal rohan be az ajtón a játékokhoz. Nem csoda: valami eszméletlen mennyiségű játék van ott, de egészen elképesztő. Valamint van egy kis saját belső játszótere (télen/esőben oda mennek), ahol van csúszda, futókerékpár, autók, labdák, minden mennyiségben. Szóval nem csoda, hogy Petike, amint abbahagyta a sírást és szemrevételezte a helyet, rögtön meg is kedvelte.

Most itt tartunk. Elkezdtük azt is, hogy Ibike már csak a délelőtt első felén van ott, aztán elmegy, és délre megy vissza, és egész jól tűrte a kicsike. Volt nagy sírás, mikor anya elment, de aztán elkezdett magában játszani és csak néha hiányolta nagyon mamát.

Éppen ezért most elkezdtünk neki holland nyelven lejátszani a mesefilmeket. Az ötlet az, hogy ha kicsit megismeri/megszokja a hollandot, akkor nem fog gondot okozni az ovi sem, és elkezdheti megtanulni a nyelvet. Petike egyelőre nagyon furcsán nézi a hirtelen ellhollandusult meséket, de továbbra is érdeklődő, úgyhogy valószínűleg gyorsan fog menni a tanulás.

Hát meglátjuk. Az biztos, hogy amúgy se lett volna egyszerű az oviba szoktatás, lévén eddigi életét szinte végig velünk töltötte, de a holland még tett rá egy lapáttal. Ami nagyon sokat segít, az az, hogy az ovi maga kiváló, kívánni sem kell ennél jobbat.

Petike fejlődése töretlen. Persze megint rengeteg édes kis sztori gyűlt össze. Pl. reggelente, amikor lebuszoznak az oviba (így télen nincs kedvünk 1km-t a csúszós járdán, hidegben, szélben sétálni), Ibike inteni szokott a sofőrnek, hogy fel akar szállni. Pár alkalom után Petike is elkezdett integetni, ahogy anyától látta, méghozzá nagy vigyorok közepette. :)

Máskor épp készültünk kimenni sétálni, de a kabát ráadásnál Petike elfordul, majd rábök a kabátra: "kabát!". Mire mondjuk neki, hogy megyünk sétálni, ő közölte, hogy "neme séta". A kérdésre, hogy nem séta, még jobban vigyorgott, és megint közölte: "neme séta". Aztán persze elmentünk sétálni, de ez nagyon édi volt. :)

Egyik reggel az oviba indultunk éppen. Erre Petike minket megelőzve kirohant az előszobába, belemászott a babakocsiba, és türelmesen várta, hogy felöltözzünk. Amikor a kabátján húztam fel a cipzárt, közölte, hogy "menjü má". :) Szinte láttam magam előtt, ahogy Ibike húzkodja séta közben, hogy "menjünk máááár", ő meg a sok ismétlés alatt eltanulta. :)

Szintén ovis sztori, hogy amikor reggel széken körben ülnek a gyerekek, Petike nagyon sajtkukackodott, hogy mikor játszanak már. Ibike mindig mondta neki, hogy "csüccs", amikor felállt, ő meg visszaült. 3-4 ilyen után egy másik kisfiú eltanulta a "játékot", és legközelebb ő mondta Petikének, hogy "csücs". Petike teljesen meglepetten lezöttyent a székre, a másik kisfiú meg vigyorgott egy nagyot a sikerén. :)

Petike elkezdett mostanában gyurmázni is. Eredetileg a szülinapjára kapott színes gyurmát, de aztán nagyon megszerette, mert járt hozzá egy szív alakú formanyomó is. Úgyhogy egész kis időtöltés lett az, hogy a különböző színű gyurmákat kilapítjuk, és szívecskéket vágunk ki belőlük. Ezeket aztán összegyűjti, és mutogat rájuk nagy örömködve. A rekord 21 szívecske volt. :)

Eleinte mi csináltunk mindent, de fokozatosan egyre jobban bevonta magát, és most már 1-2 apró lépést leszámítva mindent maga csinál. A kedvenc színe a narancs, a kedvenc formája pedig a szív és a csillag. Az előbbi valszeg azért, mert az volt az első forma, amit megtanult kiejteni. Persze mindenféle formát csináltunk neki, még kézzel is vagdaltunk három- és négyszögeket, és azokat is elkezdte kiejteni egész jól.

A legnagyobb mégis a számolás. Bizony, Petike szépen számolgat tízig. Imádja ezt az új tudását, és számolgat is mindent, amikor épp eszébe jut: autókat, lépcsőfokokat (lépcsőn fel-le mászás közben), gyurmaszíveket, mindent. Legjobban a hat megy neki, mert az kellemesen egyszerű. Így sorrendben az 1-2-3-4 jól megy neki, az ötnél elakad, de amikor mi kimondjuk, szinte rögtön vágja is rá nagy búszkén: hat! Hattól felfele aztán már csak elvétve mondja a számokat, de valamiért a kilencet szokta még mondani.

A számolgatáson túl képes felismerni és kimondani a számokat. Legutóbb épp a játszóházban bökött rá a "0-4 éves korig" táblára, és közölte: négy! :)

Az olvasás is szépen alakulgat. Már rengeteg betűt megismer, és mutogat rájuk nagy izgatottan. A legelső betűi a P és az A voltak - magyarán minden parkoló táblánál megállt, és izgatottan mutogat, hogy "pé! pé!". Azóta megismert még egy halom betűt, pl. az O-t, a T-t, a H-t, stb... Igazából mi sem vagyunk biztosak abban, hogy mit is tud pontosan, mert mutogat és magyarázunk, aztán másnap reggel egyszercsak végigbetűzünk egy komplett könyvcímet. A legmókásabb az, hogy szavakat már megismer, konkrétan a TAXI, a PIXAR és a sün szavakat kimondja, amikor meglátja a feliratot. Úgy látszik, szinte egyszerre megy a beszéd, az olvasás és a számolás fejlődése.

Egy másik hatalmas fejlődés: megvan mind a 20 fog! Sok nyígásnak volt közvetett vagy közvetlen oka a fogzódás, de most már végleg túl vagyunk rajta (egy jó darabig, legalábbis). Ezzel egyidőben elkezdett megint hatalmasakat zabálni, szinte kipukkad az ebéd végére, annyira, hogy még a jó evésért járó jutalom-fánkot se bírja már betolni. Igyekszünk mindig egészséges ételt adni neki, amikor tudunk, sok zöldséggel és házikoszttal. Kirándulások alkalmával viszont tipikusan nem csomagolunk kaját, hanem helyben veszünk neki, ami csak azért probléma, mert manapság a gyerekmenük sült krumpliból, majonézből és valami gyorsfagyasztott sült husiból állnak. Emellé tipikusan szörpöt, jégkrémet, vagy - jobb helyeken - gyümölcslevet adnak. Azért ilyet ritkán kap, csak ha tényleg nincs más, vagyis a felnőtteknek szánt étkek sem különbek ennél.

Petike szeret magával vinni valami kis játékot, amikor kimegyünk. Az alap, hogy a kis first dollja mindig vele van, de mostanság gyakran magával viszi a kis kedvenc sárga versenyautóját, vagy éppen a frissen készített kis gyurmaszívecskéjét. Aztán persze ezel a kezében rohangál mindenfele, amikor kint vagyunk. :)

A másik kedvence a futóbicikli lett mostanság. A karácsonyra ajándékként kapott biciklit eleinte csak nézegette, tapizta, aztán elkezdte tologatni, néha rá is ült. Aztán egyik kinti séta alkalmával magával vitte, és tett vele egy kört a ház körül, bár egyelőre még csak tolta maga mellett. Mostanra pedig már a háztömb körüli rövid séta felét rajta ülve tölti. Kíváncsi vagyok, mikor jön rá, hogy lehet lendületet is venni vele és kormányozni - na onnantól kell majd mindenhova magunkkal vinni, és a babakocsit végleg elhagyni.

Apropó, kinti séták: minap együtt mentünk le reggel az oviba. Én fogtam Petike kezét, és sétáltunk a buszmegállóhoz. Egyszer csak azt veszem észre, hogy remeg a kezem. Először eltöprengtem, hogy hűbasszus, de öreg lettem, de aztán gyanús lett a dolog, és bizony nem az én kezem remegett, hanem Petikéé. Szegénykém elég későn kelt aznap, és még nem volt ideje a kis szervezetének felébredni. Ibike is beszámolt már hasonlóról. Amikor fázik, szó szoros értelmében didereg a picink. :)

Másik édes sztori, hogy felfedezte magának a harmadik szintet, és nagyon megszerette. Régebben is szeretett már oda fel-felmászkálni, de csak a notebookot nyitogatta és nyomkodta, meg a szerkezetkész fürdőszobába mászkált be a csövégeket megtapizni. De aztán felfedezte, hogy a laminált parketta alátétével mekkorákat lehet játszani: kibontja a tekercset, belebújik az így nyert "csőbe", és hatalmasakat röhög. Ki-be mászkál, alakítja, felállítja és eképp labirintust csinál belőle, aztán "felemeli a falát" és bemászik, bukdácsol benne nagyokat, stb... Nagyon édes.

De persze az alátét csak az egyik játék. Az autósüléssel is hatalmasat játszik, részben gondolom mert kapásból imádja, lévén az a kirándulós hétvégéket jelképezi a számára. Hát itt meg feldönti, hogy jó nagyot döngjön, és azon röhög, meg nekidönti a falnak, és jó nagyot döng, akkor meg azon kacarászik.

A legújabb kedvence a huzigálós kerekes bőrönd. Mióta felfedezte, hogy lehet tologatni, úgy is tesz rögvest, amint felmászunk a lépcsőn (számolgatva a lépcsőfokokat, persze). Eleinte csak huzigálta, esetleg néha feldöntötte, de most már kicippzározza a tetejét, felállítja a bőröndöt, ezáltal ledől a teteje jó hangos puffanással - hatalmas röhögés. Aztán ledönti a bőrönd alsó részét is - újabb puffanás, újabb röhögés. És akkor ezt újra és újra.

Úgyhogy mostanság óvatosan kell használnunk a "felmegyünk" kifejezést, mert Petike azonnal a harmadik szintre gondol, és persze a másodikon tovább akar menni játszani. :)

A kókuszdió is a kedvence lett mostanság. Már régebben is imádta, amikor a boltban megragadtam egy kókuszt és megráztam a feje mellett. Ilyenkor édesen ijedten összehúzta a szemét és elhúzta a fejét amolyan "fejbe ne verjél ezzel az izével, te" arccal. Meg a nevét is imádja, viccesnek találja, és már régóta próbálgatja kiejteni. Legutóbb már olyan jól ment a kiejtés, hogy vettünk egyet, és felbontottuk együtt. Petike imádta, ahogy kifúrtam, bár ő alapvetően mindenféle fúrást imád. :) Aztán kifolyattuk a levét, és egy kalapáccsal összetörtem. Petike ott állt és bőszen kommentált ("atta! atta!", vagyis kalapács :), majd amikor látta, hogy törik, minden ütésre kacarászni kezdett, a végén meg ki is vette volna a kezemből, hogy ő is, ő is. :) Ezt azért persze nem, de a levéből jóízűt ivott a kicsike, és a kókuszt is szerette.

A kajákkal ismerkedni amúgy is szeret, és mi is tanítjuk rá, hogy mi micsoda. Ibikével rendszeresen együtt főznek, ami gy fest, hogy leülnek az étkezőasztalhoz vagy a konyhapultra, és ott matatnak közösen a zöldségeken, majd jól megfőzik őket. Petike imádja tapizni és kostólgatni a különféle alapanyagokat, és a nevüket is szépen tanulja. Nomeg amíg mama főz, addig vagy ez van, vagy egyedül játszik.

Mióta befejezte a fogzódást, és megint éhenkórász lett, az éjszakai zabálásra is rákapott megint. Általában nem nyúl az éjszakai kis müzlistáljához, de néha vicces dolgokat tud vele csinálni. Egyszer például arra ébredtem, hogy valami ropog. Kinézek a szemhéjamon, hát Petike áll vigyorgó arccal az ágy mellett, és a kezében levő müzlistálból jóízúen falatozott, nagy vigyor közepette. Másik alkalommal hajnali ötkor átjött hozzánk, Ibike félálomban felkel, hogy visszategye, nyúl a kicsi kezéért, erre Petike belenyomott a kezébe egy üres müzlistálat. Ibike a meglepetéstől persze rögtön felébredt :), és keresni kezdte, hogy hova is szórhatta a müzlit belőle. De nem volt sehol, ellenben Petike jókedvűen visszament az ágyához. Volt is nagy nevetés, a kis éhenkórász picurkánk betolt egy komplett tál müzlit az éjszaka közepén.

Most pedig jöjjenek a maradék, apróbb csibészségekről készült képek:

Peti kacarászik

2010-01-23T14:42:00.000+01:00

Petike alant egy film egyik jelenetén nevetgél, ahol szanaszét szóródik egy doboz tartalma. Ezt valamiért nagyon viccesnek találja:

Peti a játszóházban

2010-01-21T07:59:00.002+01:00

Az alábbi videó a Speelkasteel névre hallgató játszóházban készült, épp indulás előtt. Petike már korábban szemezgetett egy kislánnyal, kergetőztek, bújócskáztak, stb, de arról lemaradtunk, mert nem volt kézben a kamera.

Peti reggel

2010-01-16T07:48:00.001+01:00

Ez a videó simán egyik reggel készült, ahogy Petike épp édesdeden szórakoztatta magát:

Ünnepek

2010-01-12T14:50:00.001+01:00

Igen, már január közepe van, de mivel még mindig volt némi lemaradásunk, csak most értünk az ünnepekhez. Nálunk az év vége és eleje egy nagy ünnepsorozat. A mikulást nem vesszük túl komolyan, főleg, mivel Peti nem igazán értékeli a piros ruhás nagy szakállas bácsikat, akik mindenáron oda akarnak hozzá menni. A fekete Péterek (Zwarte Piet) még a nagy szakállas bácsiknál is ijesztőbbek, Peti határozott ellenszenvet táplál irántuk. Csak a csoki miatt meg igazán nincs értelme erőltetni a Mikulás ünnepet, így ez elég csendesen, minimális ünnepléssel telt. Ágoston azért bevitte a munkahelyére Peti kiscsizmáját is, hogy megkapja a céges Mikulás csomagot, de az ünnepségre már nem vittük be, főleg, mivel alvásidőbe esett.
Az adventi időszakot viszont kihasználtuk a lakás csinosítgatására. Peti kicsi még eléggé, meg kisfiú is, így magában a díszítgetésben nem vette ki különösebben a részét, inkább csak érdeklődve nézte, hogy mi történik és a díszítő mintákra mutogatott nagy boldogan, hogy "csillag", "szív", stb. Idén fekete-fehérbe öltözött a karácsonyfa és ennek megfelelően az adventi koszorú is. A földszinti ablakokat ellepték a műhó szívek, csillagok, hópelyhek és harangok. Peti ablakaira pedig színes karácsonyi üvegmatricák kerültek. Ez utóbbiakat, az összes többi dekorációval ellentétben nem én készítettem. Errefelé az a szokás, hogy már egy-két-három héttel karácsony előtt feldíszítik a fát, viszont nem hagyják meg sokáig, január legelső napjaiban el is tűnik mindenhonnan. Ehhez igazodtunk idén mi is, karácsony előtt másfél héttel készült el a fa.
Karácsonyestére már nem sok tennivaló maradt, a bejgli is elkészült pár nappal előbb, csak a frissen sült cuccokat kellett aznap készíteni. A tavalyi menühöz hasonlóan idén is húsleves, fűszeres grillezett hal, sajttal töltött gomba, gombával töltött karaj és töltött káposzta került az asztalra. Petike tőle szokatlan módon nagyon békésen megült az asztalnál, valószínűleg a csini terítéknek és a gyertyáknak köszönhetően. És főleg, most, hogy már a kaja nagy részét képes önállóan elfogyasztani, határozottan kellemesre, békésre sikeredett a vacsora.
Még vacsora előtt ejtettük meg az ajándékozást. Peti végre megkapta a rég áhított buszt, kapott egy kis repülőt meg egy futóbiciklit (teljesen olyan minden egy rendes bicikli, csak épp pedálok nincsenek rajta, így lábbal kell hajtani, kiválóan meg lehet tanulni rajta egyensúlyozni, ez az első lépés az igazi bicikli felé). Annyira boldog volt, hogy a buszt még az ágyba is magával vitte.

Mivel valami számomra ismeretlen okból, idén megbolondult az időjárás, és mintha nem is Hollandiában lennénk, idestova 3-4 hete folyamatosan havazik és/vagy olvad, de a lényeg, hogy vagy 5-10 centi hó van odakinn, vagy masszív latyak, a loopfiets-szel (ez a futóbicikli hollandul) még nem jutottunk ki a házból. Egyelőre a nappaliban próbálgatja, tologatja. Határozottan tetszik neki, már csak azt várjuk, hogy az idő is megfelelő legyen és végre kimehessünk vele.
Szerencsétlen gyereknek ugye olyan peche van, hogy a szülinapja is karácsonykor van, úgyhogy alig telt el a Szenteste, 26-án már jöttek is az újabb ajándékok a szülinapjára. Egy helikopter és egy gyurmakészlet. A helikopter a buszhoz hasonló nagy kedvenc lett pillanatok alatt. A gyurma is roppant érdekesnek bizonyult, bár egyelőre nem teljesen rendeltetésszerűen használjuk. Csupán tépkedi meg nyomkodja, a formázás még azt hiszem kicsit odébb lesz. Torta is volt persze, a gyertyák nagyon érdekesnek bizonyultak, de az elfújásukra hiába próbáltam heteken át tanítgatni. Egyszerűen semmi érdeklődést nem mutatott az én erőfeszítesem iránt, helyette csak egyre lelkesebben mutogatott rájuk, hogy "gyertya, gyertya".

Ha december 26 ünneplés szempontjából sem egy kifejezetten szerencsés dátum, így karácsony környékén meglehetősen nehézkes szülinapi bulit szervezni. Dehát nem lehet szegény gyereket megfosztani a szülinapi bulijától, csak azért, mert a szülei pont karácsony előtt kilenc hónappal hozták őt össze, így hosszas gondolkodás és szervezkedés után kiválasztottuk a megfelelő dátumot. 30-án, szerdán délelőtt tartottuk a szülinapját a játszócsoportból jól ismert kis barátaival. Újabb torta, újabb ajándékok. Az ünneplés alapvetően jól sikerült, bár a kismacc rosszul tűrte, hogy mindenki az ő játékaival akar játszani. Nagyon protektív, ha a játékairól van szó. Így volt némi nyüsszögés is, de azért nagyon boldog volt, hogy mindenki hozott neki valami szépet, neki énekelnek és őt ünneplik.

Szilveszterkor úgy terveztük, letesszük időben aludni és amikor felébred éjszaka a tüzijáték hangjára, akkor nézheti egy kicsit velünk. Legnagyobb meglepetésünkre azonban átaludta a tüzijátékot. Így az év utolsó estéje lényegében semmiben nem különbözött a többitől.
Az ünnepek sora január 4-vel, Ágoston szülinapjával ért véget. Aztán eltűnt a karácsonyfa, a koszorúk, az ablakdíszek és szépen visszatért minden a normális kerékvágásba.

Peti ébresztő

2010-01-10T09:53:00.002+01:00

Egyik nap Petike még fél négykor is nagyban durmolt, ezért elkezdtük finoman ébresztgetni, hogy este ne ugrabugráljon duracell nyusziként tízig. Persze őfőméltósága még mélyen aludt, úgyhogy ez nem is volt olyan egyszerű művelet:

Peti és a festékesbödön

2010-01-09T07:23:00.002+01:00

Petikének jellegzetessége, hogy a legfurább tárgyakat szemeli ki magának játék céljaira. Ezúttal a festékes bödön keltette fel az érdeklődését, mivelhogy jól lehet vele masírozni, és vicces hangot ad a fogantyúja, amikor elengedi:

Peti és a turmixgép

2010-01-08T07:44:00.001+01:00

Az alábbi videón Petike ismerkedik a turmixgéppel. Elég ijesztő volt neki elsőre, de annál érdekesebb, úgyhogy odaállt elé, és mutogatott szorgalmasan:

Labdázás

2010-01-06T23:18:00.002+01:00

Ismét egy ősi videó, amiben Petike először labdázik. Azóta persze már sokat játszott ezzel, meg úgy általában minden, ami kerek, az labda, tehát eldobható (=földhöz vágható):

Esti játék

2010-01-05T10:01:00.000+01:00

Ismét a felgyülemlett videókból szemezgetünk. Alant Petike esti lefekvési rituáléjának apró részlete látható: a játék.

Péter és a persely

2010-01-03T21:46:00.003+01:00

Az alanti videón kispeti látható, amint épp gyűjtögeti az aprót a kis maci-perselybe. Aztán persze megint kiszórja belőle, és újra, és megint újra... Nagyon jó a finommotoros fejlődésnek, és jól elvan közben.

Amúgy Petike mostanság egész jól elvan magában, egyre többet. Gyakran eljátszogat magában, anélkül, hogy megkövetelné, hogy melléüljünk. Ez mondjuk jó, mert a peuterspeelzaal-ban se fogják 24/7 a kezét fogni és a kívánságait lesni.

Az érdekes, hogy amikor elvan magában, akkor ilyen finommotoros mozgást igénylő játékokkal játszik: pakolgat autókat, építőelemeket dobozból ki, dobozból be, csavarhúzókat dugdos az etetőszékbe, stb... Meg ami épp eszébe jut. :)

Peti és a karácsonyfa

2010-01-02T23:03:00.003+01:00

Ezek is jó régi videók, még a Schiphol-i kirándulás alkalmával készültek. Petike imádta az óriás karácsonyfa körüli szaladgálást:

Peti kacag

2010-01-01T09:42:00.002+01:00

Alább Petike épp széjjelröhögi az agyát ezen a videón:

Hihetetlen kárörvendő a kicsike :)

Peti és a kamera

2009-12-31T11:45:00.002+01:00

Megint felgyülemlett egy egész halom videó, szóval el kezdem felrakni őket.
Ezen itt november végi, és Petike látható rajta, amint kiszúrja a kamerát, és persze rögtön mutatja is mondja is, hogy meg akarja nézni a hátoldalán a "babát". :)

Spoorwegmuseum Utrecht

2009-12-27T13:07:00.006+01:00

Karácsony táján megszaporodnak a téli programok, ahol mindenféle extra látványosság várja a látogatókat. Az utrechti spoorwegmuseum is normál esetben egy sima vasúti múzeum, ami persze önmagában sem egy rossz program egy kisgyereknek, de így karácsony környékén egész szép kis ünnepi hangulatba öltözött. A karácsony előtti hétvégén béreltünk hát egy autót és szombaton szépen elgurultunk Utrechtbe. A múzeum egész területét ellepték a karácsonyi díszek, a forralt bor/forró csoki/fánk/waffel és egyéb karácsonyi finomságok árusok, ünnepi kórusok gondoskodtak folyamatosan a zenéről, a főcsarnok közepén pedig egy jégpálya fokozta tovább az ünnepi hangulatot.

Petike álmálkodva hallgatta már a bejáratnál a kórust, úgy kellett kicsit beljebb vonszolni. Az első folyosón rögtön belebotlottunk néhány bőröndbe, amiben egy kis 3D-s mozi ment (hollandul roppant kifejezően kijkkoffernek hívják, ha valaki tudja rá a magyar szót, legyen kedves és ossza meg velem kommentként), ezekre Peti kissé furcsán nézett, először amolyan "megőrültetetek, tényleg koffereket nézni jöttünk ide?" arccal, aztán pedig bőszen mutogatni kezdett a benne látható dolgokra.

Mikor bejutottunk a főcsarnokba, akkor már látta a pindurka, miért is jöttünk. Annyi látnivaló akadt, hogy azt se tudta, merre szaladjon. A korcsolyapálya megunhatatlan látványosság volt számára, főleg mivel mindig akadt valaki, aki épp egy nagyot zuttyant rajta, Peti pedig ezen mindig jókat tud kacarászni.

A kórus hasonlóan izgalmasnak bizonyult. Peti előbb csak álmélkodva nézte őket, aztán integetett nekik, aztán egyre közelebb merészkedett, aztán már a színpadra is fel akart mászni. Az énekesek persze jót mosolyogtak rajta. A produkció végeztével pedig, mikor látta, hogy mások is megtapsolják a kórust, Peti is tapsikolni kezdett. Miután pedig kiürült a színpad, fel is mászhatott felfedezni.

Ezután némi evés-ivás következett, egy kis habos kakaó és némi muffin kellően feltöltötte az energiakészleteket a tényleges vasúti rész felfedezéséhez. Ez főleg egy hatalmas rohangálást jelentett, a nagyobb gyerekeknek szánt színielőadás még nem köt le egy kétévest.

A nagy rohangálás után azért meglátszott, hogy alvásidő lenne és Mütyürkénk csak 30 percet szundizott az autóban odaúton, azt is jóval alvásidő előtt, úgyhogy némi nyüsszögés se maradt ki. Az ok roppant egyszerű volt, Peti nehezen osztozkodik, de ha fáradt, akkor ez hatványozottan igaz rá. Egy amolyan ha-pénzt-dobsz-bele-elindul típusú autót nézett ki és tekintett magáénak a Kismacc és igencsak rosszul vette, amikor más ült bele. Szép nagy hisztit vágott le, a környéken lévő székek döntögetésével fűszerezve. Ez volt az a pont, ahol jobbnak láttuk kivinni a friss levegőre és a múzeum külső területét szemügyre venni. A kültéri részen általában van egy kisvasút, ami a gyerekeket viszi körbe, ez viszont sajnos most műszaki hiba miatt nem üzemelt. Petit azonban ez kevéssé zavarta, ő ugyanis megtalálta magának a szórakozást, két csúszda formájában. Ezeken egészen addig csúszkált, amíg az egész család jégkockává nem fagyott. Igen, a kirándulás hétvégéjén -7 fok volt napközben és mint a szabadtéri képen jól látszik, egy igen kellemes mennyiségű hó is esett.

Felmelegedés céljából újra egy beltéri kiállítási területre mentünk, méghozzá a Peti számára legérdekesebb helyre, a direkt gyerekek számára berendezett interaktív kiállítási részre, sok-sok játékkal. Mint később kiderült, itt akár le is táborozhattunk volna, Peti ugyanis rögtön az első játékkal olyan jól elszórakozott, hogy majd' egy órát ott ültünk. A játék lényege roppant egyszerű, vasúti kocsikat lehet húzogatni sínpályákon és megfelelő sorrendbe kell őket rendezni. A feladatot természetesen esze ágában sem volt végrehajtani, de a kocsirendezgetéssel kiválóan szórakozott.

A közel egy órányi üldögélésben jól ki is pihente magát, így újult erővel vágott neki a felfedezésnek. Ezúttal azokat a vasúti kocsikat vettük célba, amikbe be is lehetett menni. Itt jött a kergebirka módjára történő ki-be és föl-le rohangálás kifulladásig.

Eddigre már elég késő volt, lassan vacsiidő, úgyhogy elbattyogtunk szépen az éttermi részre, ettünk egyet, indulás előtt még tisztába tevés céljából megszemléltük a gyerekeknek szánt wc-t, ami valami hihetetlenül csini volt, aztán még némi téblábolás után szépen hazaautókáztunk.

Peti meglepő módon hazafele nem is aludt el, így az egész napot mindössze félórányi autóban eltöltött szunyókálással csinálta végig és még este itthon is alig lehetett lelőni. Igazi kis Duracell-nyuszi, aki nagyon élvezte a kirándulást.

Megint Peti, megint giga

2009-12-20T11:02:00.002+01:00

Na már megint egy hónapig tartott megírni egy bejegyzést. Ez igazából november 20-an kezdtem el írni, és már akkor is régi volt. Hja, kevés idő jut erre mostanság. :S

Rengeteg sztori van Petikéről megint, kezdjük is:
Petike fürdés után volt épp, amikor Ibike megkérdezte, hogy töltsön-e még tejet a bödönébe. Mondtam neki, hogy szerintem felesleges, nem hiszem, hogy meginná. Ekkor Peti hirtelen iszonyatos sírásban tört ki, eldobta a kis kamionját, és csak fetrengett az ágyon. Felöltöztettük azért, és szép lassan megnyugodott az ölelgetések hatására. Aztán letettük aludni. Az ajtaját még nem csuktuk be, hogy tudjon rohangálni még egy kicsit. Egyszercsak hatalmas "glugg" hangokat hallunk az ajtó elől - hát Petike ott áll, és épp nyújtja felénk az üres bödönét (magyarán: "üres, töltsétek meg!"). Megdícsértem, majd megmagyaráztam neki, hogy most lemegyek, hogy tölteni tudjak neki tejet. A kicsike ott állt a lépcsővédőnél egész végig, és várta, hogy mikor jövök vissza. Aztán mikor visszajöttem, akkor menekült be az ágyába (mert ugye azért alvás lenne). Letettem a bödönét az asztalára, és újra letettem aludni. Ezután rohangált egy kicsit fel-alá, majd mikor nyitom az ajtót, hogy mi ez a gyanús csend, hát Petike persze ott ül az ajtó előtt, mellette az üres bödön. :) Újabb menet, újra teli a bödön, újra leteszem Petit szunyni. Ezúttal már rá is csuktam az ajtót. Petike randalírozik egyet odabent, elvan szépen (valszeg lapozgat vagy bizgeti valamelyik játékát). Aztán egyszercsak hatalmas nyüssz. Átrohanok, hogy mit csinált már megint, hát erre ott ül az ágyában, és a bödönéből kifolyt egy kis tej, azért nyüszített. Szegényke elkeseredésének adott hangot, hogy nem sikerült rendesen meginnia a tejet. Kis szeretgetés persze megtette a hatását, és azt ezt követő lerakásnál már tényleg elaludt hamar. Szumma kb. 4 deci tejet dobott be. És így már érthető volt, hogy miért csapott akkora hisztit a kicsi, amikor azt válaszoltam Ibikének, hogy "áááá, nem kell neki több tej": ő másképp gondolta, csak még nem tudott ennek hangot adni.
Ez egy újabb jelzés volt, hogy bizony érti a kicsike, hogy mit mondunk neki. Már ha odafigyel, ha nem ordít. És persze attól, hogy érti, még letojhatja. Ezek miatt sose vagyunk biztosak abban, hogy mennyi jut át hozzá, de egyre inkább úgy fest, hogy lassacskán mindent ért, amit mondunk neki. Óvatosan kell előtte beszélni most már.

Máskor a buszmegállóban várunk (és játszunk, ugye). A távolban kiszúrtam, hogy jön a busz, erre felkaptam a picit és mondtam Ibikének, hogy "jön a busz". Petike erre hirtelen elkezdte jobbra-balra kapkodni a fejét, hogy hol, ő nem látja. :) Mikor odamutattam neki, hogy ott, ő is észrevette, és már vigyorgott is, mint a tejbetök. Nagyon édes volt, tudta, hogy a busz az úton jár, ezért konkrétan az út két irányába nézegetett, fejet kapkodva.

A boltban is érdekes dolgokat tud művelni. Egyik alkalommal ottmaradt a polcok között egy ládarakás egy kis tilitolin. Petike persze a kerekekből rögtön kiszúrta, hogy ezt tolni lehet, és bár ki se látott mögüle (kb. olyan magas volt, mint ő maga), elkezdte tologatni. Volt is ám nagy röhögés, mikor észrevették az emberek meg a bolti alkalmazottak az icipici kobakot a nagy halom mozgó láda mögött, aki persze rögtön büszkén vigyorogni is kezdett erre. :)
Máskor a boltba kicsit későn sikerült elindulni, és bizony belecsúsztunk az ebédidőbe picit. Kispeti nem illetődött meg: nemes egyszerűséggel kiszedett a babakocsi aljából egy doboz csokis sütit, kinyitotta és elkezdte majszolgatni hazafele séta közben. :)

A fürdéssel kapcsolatosan is sok édes sztori született. Fürdés előtt tipikusa van egy kis játék. Petike már annyira megszokta ezt, hogy gyakorlatilag a lefekvési rituálé részévé vált. Valszeg onnan származik, hogy nekem igazából csak ekkor van alkalmam játszani vele egy nagyot, miután megjöttem a munkából. Ilyenkor Petike is felélénkül, és nagyon aktívan és boldogan játszik, még akkor is, ha amúgy hullafáradt.
Tipikusan futkosás van jó sok, pláne, ha lekerült ról a a ruha és egy szál pelusban, vagy akár anélkül is futkározhat. Felmászik az ágyunkra, és ott fetreng nagyokat, vagy ugrabugrál rajta. Vagy épp zsuppolunk vele egy kicsit. Vagy elbújik a szekrénybe. Vagy csak simán bújócskázunk kicsit. Vagy azzal játszik, hogy átbújik a lábaink között. Ez utóbbinak a fejlettebb változata, amikor is beállít minket egymás mögé, és úgy bújik át a lábaink között. Jelezni is nagyon jól tudja már ezt: előrehajol, lehúzza a buksiját, és úgy nekiindul a lábainknak. :)
Legutóbb azzal lepett meg minket, hogy játék közben egyszercsak lehúzta a gatyáját. Gondolom, így akarta jelezni, hogy most már pelusban akar játszani, nem kell neki a szkafander. :)
Esti játék közben tipikusan eldobja a kedvenc kis babáját, így azt gondosan el lehet rejteni a fürdés utánra, hogy addig se legyen csuromvíz. Amúgy direktben nem lehet elvenni tőle, mert abból iszonyatos ordítás van (lenne).
A fürdés után még egy darabig szokott pancsikálni. Ilyenkor néha istennek se lehet kiimádkozni a kádból, főleg, ha jól elvan odabent a kis fürdőjátékaival. Egyre jobban reagál a "peti, gyere, kimegyünk" megszólításokra, de gyakran drasztikusabb megoldásokra van szükség, mint pl. némi hideg vízre. Ez akkor a legegyszerűbb, ha amúgy is épp a tussal játszik, vagy a vízesés alatt van: ilyenkor csak simán rá kell nyitni a hideget, és már prüszköl is és jön oda a kád széléhez, hogy vegyük ki. De ennek hiányában is némi hideg vizet lehet vételezni a csapból, és szépen ujjal lefröcskölni egy picit, ez is elég neki. Persze picit drasztikus, de negyed órás kérlelés után már belefér. :)
Na éppen emiatt lepődtünk meg nagyon, amikor egy ilyen imádkozós pancsinál megpróbáltam szép szóval kiszedni, ezért mondtam neki, hogy kint van a tej meg a first doll. Erre odakapta a fejét, odament a kád széléhez, kihajolt/kidugta a fejét, amennyire tudta, és elnézett a szobája felé, hogy hol van. Annyira meglepődtem a gyors sikeren, hogy hirtelen nem is tudtam kivenni, nem volt nálam törülköző. :)

Mostanság sokkal nyugodtabb a kicsike, valószínűleg befejezte a fogzódást. Legutóbbi pár alkalommal, mikor IKEA-ba mentünk, valami hihetetlen édes kismacc volt. Tipikusan megállt egy szobánál, és ott játszogatott: lepakolta a könyveket a polcokról (itt kiselejtezett svéd könyveket pakolnak a polcokra), színek szerint szortírozza a padlón, majd bepakolja az ágyba/kanapéra, odaül és elvan akár 15-20 percet is egyhuzamban. Valami hihetetlen nyugis és aranyos az IKEA-ban, életében talán először tudtunk nyugodtan üldögélni egyhelyben egy kicsit.
Az IKEA-ban amúgy nagyon édes, egy nagy játszótérnek tekinti az egészet, rohangál, megtapiz minden érdekes dolgot. És mivel elszórva vannak gyerekjátékok, mindenhol elvan. Legutóbb pl. egy kötéllel plafonra rögzített táblát buccolgatott, és azon röhögött hatalmasakat, hogy a nagy tábla leng előre-hátra a kötélen a ő kis buccantásaitól (bucc=finoman lefejel). Máskor meg a gyerekszoba játékain játszadozott: hintázott, ágy alatt mászott. De pakolgatni is imád, kinyitogatja a szekrényeket és kipakolja belőlük a dekortárgyakat, akárcsak otthon. Vagy éppen felrakom egy jó magasan levő ágyba, és azon röhögcsél, hogy milyen magasan van a felnőttekhez képest. :)
Néha összefutunk másik játékos kisbabákkal is, na akkor aztán van nagy vigyorgás. Petike nagyon barátkozós, de egyben elég válogatós is. Akit kedvel, azzal nagyon jól és könnyen eljátszik, de akiket nem, azokat teljesen figyelmen kívül hagyja.
Az IKEA közben annyira kedvelt helye lett, hogy néha csak poénból kimegyünk vele oda, mert ugye egész jó kajáldája van (neki való ételekkel is), és Petike imádja, mindig talál valami tapiznivalót, és generálisan roppant érdekesnek találja a különféle új "házakat". :)

A beszédfejlődése valami hihetetlenül beindult mostanában. Egyre könnyebben tanulja az új szavakat is. A legújabb ügyessége az, hogy hármunk nevét tudja már: anya, papa, baba. És a kérdésre, hogy "hol a(z) X?" már jól válaszol: rábök az illetőre, és kimondja a nevét. A "hol a baba"-ra a reakciója az, hogy a magára teszi a kezét, és mosolyogva közli, hogy baba. Ebből persze hatalmas röhögés volt már, de az igazi fetrengés akkor jött, amikor bebújt a szekrénybe bújócska közben, és amikor feltettem a költői kérdést, hogy "hol lehet a baba?", akkor odabentről hallottuk a tompa kis válaszát, hogy "baba". :) Szinte láttuk magunk előtt, ahogy a szekrény sötétjében is magára teszi a pici kezét közben :)
De nemcsak magyarul tanul a pici. Valószínűleg az angol játszócsoportnak hála, bizony szép nagy a passzív angol szókincse is. Pl. mikor elfáradt a játszócsoportban és haza akar menni, akkor odamegy az ajtó elé, és közli, hogy "go go go". Vagy felkapja a kis cipőjét, és közli, hogy "shoes". Integetni szokott elköszönéskor, és "bye" vagy "szia/see ya" -t mond közben. De amikor legutóbb egy buszon jöttek haza egy kislánnyal, akkor rábökött a kislány madármintás nadrágjára, és közölte, hogy "böd".

És most jöjjenek a képek:

Kettecskén

2009-12-15T08:53:00.002+01:00

Peti legutóbbi édes dolgairól majd Ágoston ír egy hosszút, már régóta gyűjtögeti az idevaló kis anekdotákat. Én most inkább a mi kis kiruccanásainkról írok. Editnek és Ervinnek hála múlt héten jutott egy kis időnk magunkra. Az első Petimentes délután még ajándékvásárlással telt, egy kétéves már elég nagy ahhoz, hogy ne lehessen az orra előtt megvenni a karácsonyi és szülinapi ajándékát, így kihasználtuk az időt és megvettünk mindent. Egy Starbucks kávéra azért még futotta utána az időből. :)

Az igazi móka viszont péntekre és szombatra maradt. Péntek este, miután elaludt a kismütyür biciklire pattantunk és betekertünk Amsterdamba karácsonyi fényeket nézegetni, sétálgatni egy nagyot. Eredetileg másnapra is biciklis kirándulást terveztünk, a karácsonyfa helyére állítása viszont keresztülhúzta a számításainkat. Ágoston meghúzta rajta a lapockáját és úgy nézett ki, nem is tudunk elmenni sehova. Aztán egy kis masszázs és némi Voltaren megtette a hatását, a bicikli ugyan továbbra sem jöhetett számításba, de vonattal azért elmentünk kirándulni. Csak mi ketten, úgy mint régen, Peti előtt. Petivel kicsit megváltoztak a kirándulások, nem lehet vele hosszasan sétálgatni, "unalmas" kávézókban üldögélni, keskeny csigalépcsős templomtornyokba felmászni és még sorolhatnám. Persze szuperek a Petivel tett kirándulások is, jó látni az arcán a felfedezés örömét, ahogy boldogan szalad mindent megnézni, hogy neki még az egész világ egy csoda, de azért akkor is nagyon más vele. Most nem kellett egy garmadányi játékkal felszerelkezni és a vonaton rohangáló gyereket kergetni, ülhettünk kényelmesen kávét szürcsölgetve a vonaton. Egész el is felejtettem már, hogy az milyen. Az úticél egy viszonylag közeli kedves kisváros, Delft lett. Jártunk már itt, de nem is az volt a lényeg, hogy új helyet fedezzünk fel. Sétálgattunk egy nagyot, kényelmesen poffertjéztünk egy kávézóban, aztán pedig jött a templomtorony a maga keskeny kis lépcsőivel. Jót tett már egy ilyen ki kikapcsolódás mindkettőnknek, tavaszig megint nem nagyon lesz ilyenre lehetőségünk.

Még az úticélkeresés közben viszont találtunk néhány remek családi programot is, többek közt egy vasúti múzeumot, ahova most hétvégén el is visszük a kis Petit. Odavan mindenért, aminek kereke van, biztos nagyon fog neki tetszeni.

Peti 22 hónapos

2009-11-03T15:28:00.032+01:00

Jó sok idő eltelt, mióta utoljára írtunk Petikéről. Pedig ő nem állt meg a fejlődésben, sőt, nagyon is jót tett neki a sok jövés-menés, az ősökkel való játék, meg persze a sok ajándék, amiket hoztak. :) Egész könyvet lehetne megtölteni a rengeteg jópofa tetteivel. Nagyon fejlődik a kicsike.

Kezdjük is néhány régi, még a nyáron készült fotóval. Ezek a telefonommal készültek, ezért ilyen pocsék a minőségük, és ezért tart ennyi ideig, amíg leszedem őket:

Mint látható, az autókért továbbra is odavan, azonnal belemászik minden ilyenforma játékba.

Legújabban a kedvence a könyvnézegetés lett. Már eddig is volt egy pár könyv, amiket imádott, lapozgatott a pici kezeivel, és mutogatott rajzokra, hogy "ez", magyarán "ez micsoda?". De amióta megkapta a régi jó Richard Scarry-féle tesz-vesz szótárt, azóta teljesen megőrül ezért. Van saját kis ízlése is, nem jó neki akármilyen könyv. A vastag lapos babakönyveket kapasból diszkvalifikálja, merthogy ugye ő nagyfiú. A vékony laposakból pedig azok jók, amikben van szöveg is, és abban elszórva egy-egy rajz. De az oldalnak sima fehér lapnak kell lennie, különben megintcsak babakönyvnek kategorizálja, és nem érdekli.

Ez az egész valszeg onnan jön, hogy az első könyv, amit megszeretett, az az volt, amelyikből esténként olvasgattunk fel neki meséket. Ez történetesen Ibike réges-régi mesekönyve, ami pontosan megfelel a fenti leírásnak. Jó ideig ugyanis teljesen elég volt neki, ha csak olvasgattunk neki mellette ülve. Aztán idővel elkezdett mutogatni a mese mellett levő kis színes rajzolt figurákra, aztán meg már elszedte tőlünk a könyvet mese közben (a mesélés itt abba is maradt), és ő elkezdte lapozgatni, ahogy tőlünk látta, és mutogatott a rajzokra. Persze ezt eleinte igencsak megsínylették a könyvek, és néha még most is tud babamódra, teljes tenyérrel lapozni néha, de ha rászólunk, akkor átvált a relatíve normális lapozásra. Na persze a kedvenc kis meséskönyve azóta már negyedszer lett megragasztva, esik széjjel és tele van szaggatásnyomokkal, de Petike imádja, és szépen megtanult lapozgatni rajta. Pláne most, hogy az ősök hoztak még könyveket, egész szép kis gyűjteménye lett már.

Természetesen az élvezetek halmozva jók. Petike se rest e szabály szerint élni, hát mi mást tenne, mint az esti szaladgálós játékkal összekötni a könyvlapozgatást:

Napközben pedig mi mást tenne, mint bemászik a kis székébe, és onnan mutogat nagy kényelmesen:

Egy másik kedvenc csibészsége az, hogy lehúzza a zokniját. Ez úgy kezdődött, hogy Petike igazából sose játszott a lábával, valahogy ez a periódus kimaradt neki. Viszont mostanság, amikor felfedezte, hogy zoknit húzunk rá, elkezdett játszani vele, és egyik alkalommal megragadta a zokni végét, és hosszas küzdelem után leráncigálta a lábáról. Ezen persze hatalmasat nevetett, szemmel láthatólag élvezte, hogy ő maga is képes öltözködni. No aztán innentől kezdve nem volt megállás. Esténként rendszeresen lehúzta magáról a zoknit elalvás előtt, amikor már egyedül hagytuk. Meg egyébként is, amikor unatkozik, kedvenc szórakozása lehuzigálni magáról a zokniját. Ez persze viccesen hangzik, de aztán meg hideg a lába, mert azért okkal volt rajta az a zokni. :)

Ha már elalvás, Petike teljesen új szórakozási formákat agyalt ki magának legutóbb óta. A székekkel való játéknak kifogyhatatlan eszköztára a picike. A legalapabb a feldöntögetés, amikor is a fa födémen egy jó nagyot döng a szék. Ezen aztán persze jókat vigyorog. :) Aztán a valamivel fejlettebb változat már a feldöntött székra való felmászást jelenti. Ez viccesen fest, mert ott állnak a szék lábai 45 fokos szögben az ég (plafon) fele, ő meg ott vigyorog a négy láb között.

Elalvás előtt Petike jókora randalírozást szokott csapni. Persze elaludni nem akar egyből a kicsi, ezért a jóéjt-puszik után szépen kimászik az ágyából és elkezd játszani. Ez gyakorlatilag bármi lehet, tipikusan simán odajön a mi szobánkhoz, de trükkösen megáll a fénysávon kívül, hogy ne lássuk, és ott leskelődik, valami hihetetlen csibész módra. Néha elbújtam a sötétben, és meglestem, hogy mit is csinál. Hát a kicsike szépen óvatosan, nindzsa-módra odatipeg az ajtónk elé, és nagyon óvatosan nézelődni kezd. Mindeközben persze viszi a kispárnáját és a babáját. :) Valami leírhatatlanul édes ilyenkor. Mikor meg meglepem hátulról, akkor összerezzen, és nagy sikítások közepette rohan is vissza az ágyába. Alapvetően tudja, hogy most rosszalkodik, és hogy ágyban lenne a helye, ezért is élvezi annyira azt, hogy az ajtónk előtt áll (ami egyébként, napközben semmit sem jelent a számára).

Persze általában simán a saját hálónkban vagyunk, ilyenkor is tudjuk, hogy kimászott az ágyából: gyanúsan csendes minden, és néha egy-egy nesz töri meg a csendet, mint pl. egy papucs csattanó hangja (ahogy odábbrúgja vagy felbukik benne), pici halk lihegés, egy játékautó hangja a lépcsőházból, vagy éppen egy kiadós tüsszentés az ajtónk elől. :) Ilyenkor ajtót kinyit, és ott vigyorog Petike édes kis pofija, kezében persze a babája és a kispárnája. És már rohan is vissza az ágyba, izgatott kis sikolyok közepette. Ő az egészet úgy fest, hogy egy bújócskának éli meg elalvás előtt. De nagyon kis édes közben, eltelik némi időbe, amíg az ember tényleg rápirít, hogy "most már alvás", és tényleg abbahagyja a játékot. Mert érti a különbséget a hangsúlyok között, és tudja, hogy mikor van tényleg vége a játéknak.

Egyre inkább kezd beszélni a kicsike. Egyelőre még mindig csak babanyelven, de néha perceken át tud nekünk "magyarázni", és egyre bonyolultabb halandzsát képes összehordani. A beszéd helyett viszont kiválóan tudja jelezni, hogy mit akar. Pl. amikor bemászó mozdulatokat tesz a számítógép előtti székbe, akkor azt akarja, hogy vegyük ölbe és csináljunk valami érdekeset (filmnézés, egyszervolt.hu-zás, a saját kis képei/videói nézegetése, stb...). De legutóbb olyat kezdett el csinálni (ami azóta rendszeressé is vált), hogy odarohant a gép előtt ülő anyához, majd megragadta a ruháját és elkezde huzigálni. Ibike felállt, erre még egy kicsit odébbráncigálta, majd odaszaladt hozzám, megragadta az én ruhámat, odacibált a gép elé, és mászó mozdulatokat tett a szék előtt. Vagyis: anya most menjen innen, és nézzünk filmet apával. :)

Másik jele a szellemi fejlődésének a pelusokkal kapcsolatos. A peluscsere egy időben nagyon macerás volt, egész pontosan akkor, amikor már jól tudott rohangálni, de még nem értette, hogy mikor mit akarunk. Ekkor volt az a fázis, hogy szó szerint üldözni kellett a kakis kis seggét, míg ő sikítozva futott előlünk, nagyokat kacagva rajtunk. Azóta viszont már megérti, amikor átöltöztetjük, pelust cserélünk rajta, stb..., és tipikusan nem tiltakozik, ha közben könyvet lapozhat. Ezt ténylegesen úgy kell elképzelni, hogy felrakunk a kiságyára egy könyvet, amit szeret, majd odaállítjuk elé Petikét. Ő meg már tudja, hogy ez mit jelent, úgyhogy békésen álldogál egy helyben az ágya előtt, könyvet lapozva, amíg mi a gatyáját és pelusát szedjük le-fel.
Legutóbb viszont már olyat csinált, hogy a déli szundiból ébredve nem akart lemenni, ehelyett a odaállt a tisztabatevő helyre az ágyához. Mikor Ibike megszaglászta, hát kiderült, hogy azért, mert bekakilt közben, és tudta, hogy ott szoktuk tisztába tenni. Nagyon okos kis csöppség, valószínűleg lassan (jó lassan azért) elhagyhatjuk a pelust. A pláne az volt, hogy amikor Ibike összekészítette az összes kelléket az ágy mellé, Petike felvette a tiszta pelust, és a kezébe nyomta, még jobban kihangsúlyozva, hogy mit is akar. :)

Máskor éppen szekrény-nyitogatóst játszott. Ez amúgy egy örök favorit nála, kinyitni, majd ki-be pakolgatni a dolgokat, majd megint becsukni. Legjobban a kis szekrényt szereti, abba a kis kincseit dugdossa néha, mint pl. babáját, párnáját, és élvezi, ahogy eltűnnek a szeme elől, majd újra kinyitja, és ott van a zsákmány. :)
Egy alkalommal az Angelcare dobozát vette elő a szekrényből (ugye most üres, mert használjuk, kint van a polcon), majd kinyitotta a bonyi rögzítését, kipakolta a légzésfigyelő szenzorokat, és berámolta őket a kiságyába. Az állunkat keresgettük, hogy ezt meg most honnan szedhette, de megcsinálta. :)

A frászt is egyre gyakrabban hozza ránk. Legutóbb az istennek sem akart elaludni a déli szundi-idejében. Folyton kimászkált, rohangált, nevetgélt, vagy épp -ha bezártuk a szobájába-, odabent játszott, legalábbis a hangokból ítélve. Ibike előbb elvette a dzsipjeit, amik a legújabb izgalmas játékai voltak, de az se segített. Valami 1-2 óra múlva aztán elkezdte a jól ismert elalvós nyöszörgését (jellegzetes monoton hang, ami az elalváshoz segít neki), így Ibike lement tenni-venni. Egy fél óra múlva feljött, mivel nagy csend volt, hogy mi jól alszik-e a kicsi. Erre üres az ágya, szobája. A keresés eredménye az, hogy a mi szobánkban valahogy levarázsolta az 1.2-1.3 méter magasan levő polcról a dzsipjeit, játszott velük jó sokat (mivelhogy szanaszéjjel hevertek a szobában), majd szépen felragadta a babáját, felmászott a legfelső szintre, bement a nagyik szobájába, és ott jól magára csukta az ajtót. Mivel csukott ajtót még nem tud kinyitni, szépen nyöszörögni kezdett, hogy ez neki nem jó, és mivel válasz nem volt (a babaőr ugye az ő hálójában volt, tehát mi semmit se hallottunk odalent), lefoglalta magát mindenféle kis játékkal. És Ibike így talált rá. :)
Hát sejthetitek, mennyire kerülgette a frász. Ha véletlenül nem csukja magára az ajtót, és megpróbál lemenni a lépcsőn, annak egy jó nagy esés lett volna a vége, mert még nem tud egyedül lépcsőt mászni. Úgyhogy amint vége volt a szundinak, máris felkerült a középső szintre még egy lépcsővédő.
Mindenesetre nagyon meglepő dolgokat tud már tenni a kis Peti. Egyre önállóbb és ügyesebb.

Ha már déli szundi, egy másik alkalommal, amikor Ibike rácsukta az ajtót, mert istennek nem akart az ágyában maradni. Erre mikor bekukkant, hogy mi az a gyanús csend, hát Petike félrehúzta a függönyt és az ablakon kukucskált kifele, ahogy a szomszéd háza tetején dolgozók a falnak támasztott létrán közlekedtek. Tudni kell róla, hogy imádja a munkásembereket, mert mindig jókat kacagnak a kicsin, ahogy a kis pelusos seggével a szerszámaikat bizgeti és őket próbálja utánozni. Másrészt pedig mindig van náluk egy halom érdekes szerszám, amik bizony csuda jó játéknak bizonyulnak. Na persze nem kell arra gondolni, hogy a bedugott körfűrésszel hagyjuk játszani, de ha pl. ki van húzva, és a padlóra lerakva, akkor hadd tapizza a tetejét. Vagy az akkus csavarhúzók is a kedvencei, mert meg tudja fogni őket, papa meg még forgatni is tudja, ami külön móka. Igazi kis ezermester lesz belőle, ha így folytatja. :)
Ezt követően Petikére "rá lett csukva" az ajtó. Majd amikor ellenőriztük, hogy jól aludt-e el, a következő kép fogadott:

A szundikálás mostanában nagyon nehezen megy. Petike gyakran kel extrém korán, vagy éppen istennek se akar aludni délben, vagy bealszik a babakocsiban (aztán meg nem alszik délben), vagy épp este randalírozik egy-két órát alvás helyett. Ennek okát nem tudjuk, mert amíg ébren van, addig nagyon édes, jókedvű, csak aludni nem akar istennek sem. Legutóbb pl. fél hatkor kelt, aztán persze beájult közvetlenül ebéd előtt:

Kint is egyre édesebb (és vadabb) dolgokat művel. Legutóbb elsétáltunk a közeli parkba, ahol akkorát rohangált, hogy mi is meglepődtünk. Néha futva kellett vele lépést tartani:

Na de sorolhatnám még hosszasan, hogy mit össze nem csibészkedik a kis csöppség, sose jutnék a végére. Igazi kisfiú lett belőle. A legfrissebb, amit csinált, az az, hogy egyes filmet néhány viccess (mármint szerinte vicces) jelenetén hatalmasakat röhög. Legutóbb a "Catch me if you can" címűben bukkantunk egy rekeszizom-edzőre: a főszereplő a fejét veri az repülőgép ülésébe, és közli, hogy "aaijjj". Petike ezen akkorákat röhög, de szó szerint, hogy az elképesztő:

A vonatozás továbbra is kedvenc foglalatosság:

A vécédeszka csapkodása is örökzöld:

Végül, ömlesztve a maradék, sok kommentet nem igénylő fotók, fotó-sorozatok (emlékeztető: klikkre nagyobb kép, egeret rajtahagyva a kis képen rövid komment látható):

Még rengeteg aranyos dolgot művelt a kicsike, csak épp nem tudunk mindent lefotózni. Egyrészt, mert nem lehet folyton nálunk a gép, másrészt, mert Petike mindig másképp viselkedik, amint meglátja a kamerát, harmadrészt pedig mert akkor ki játszana vele, hogy megcsinálja azokat az aranyos dolgokat? :)

In memoriam...

2009-10-25T13:02:00.002+01:00

Bátor kislány, papaszemmel

2009-10-08T23:42:00.012+02:00

Elment a kicsi Vikink. Ibike már leírta, amit én nem tudtam - ezért is kértem meg őt, hogy öntse szavakba a helyzetet.

Sose gondoltam volna, hogy ide jutunk. Persze, kevesebb időnk jutott rá már a pocakban is, hiszen Petike már kint van és követeli magának a figyelmet, játékot és törődést. Ez a második gyerekek sorsa, azt hiszem. De valahogy elképzeli az ember, hogy aztán kibújik a kicsike, és az egész család szépen összeáll. Az ilyen mindenféle randa betegségek mindig is olyan távoliak voltak, amit csak hallomásból ismer az ember, és csak nevet az 1:3000 meg az 1:5000 esélyeken. Ki számol azzal, hiszen gyakorlatilag 0, nem?

Hát nem! Sajnos mindig van az az 1 a párezerből, aki a statisztikai hibaszázalék.

Mikor először hívott fel Ibike múlt szerdán (jóisten, mindössze egy hete!), hogy a magzatvízben trisomy 18-at találtak, először arra gondoltam, hogy elszúrtak valamit. Hiszen eddig jó volt minden lelet. De aztán ahogy ecsetelni kezdték, hogy milyen ritka az ilyen, hogy a két minta eltérő eredményt ad, és emiatt a labor külön eljárás keretében nagyon tüzetesen megvizsgálta a mintákat, már sejtettem, hogy ez nem holmi félremérés vagy ilyesmi. De az ilyet nem lehet elfogadni egyhamar. Pláne, hogy a betegség maga nem is igazán körülhatárolható. Ténylegesen senki se tudja megmondani, hogy meddig is fog élni a baba, fog-e egyáltalán, és legfőképp, milyen színvonallal.

Az icipici Vikinkkel szerencsések voltunk. Az ő idegrendszere nagyjából ép és fejlett volt, csak a kis teste volt alulfejlett és enyhén deformált. De minket nem érdekelt. Ő a leggyönyörűbb kisbaba, akit csak kaphattunk. Miután lassan, napok alatt elfogadtuk, hogy ő nem lesz az a "normális" baba, nem vártunk csodát - egész egyszerűen elfogadtuk a picit annak, ami, egy rövid kis látogatónak, aki a miénk, hozzánk tartozik. Mikor sír, mi rezzenünk össze, mikor fájdalmasan nyöszörög, mi ringatjuk álomba. És ez az állapot nagyon rövid ideig tart, úgyhogy minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy elhalmozzuk a szeretetünkkel. Amíg még lehet.

Mikor megszületett, nem sírt fel, ellilult, és mindannyian azt hittük, hogy itt és most vége is van a történetnek. De nem lett, elkezdett szuszogni, és szépen helyreállt a színe is. Borzasztó csöppnyike volt, és még azon felül is úgy nézett ki, mintha egy pár számmal nagyobb bőrt adtak volna rá pár helyen. Az arca nagyon picike volt, és generálisan nagyon kis törékenynek, sebezhetőnek tűnt. Nekünk még ijesztőbbé tette a helyzetet, hogy mi a kis Petihez vagyunk szokva, aki egy igazi masszív, erőteljes kisfiú, és soha eszünkbe se jutna, hogy baja eshet. De Vikike... ő tényleg nagyon kis törékenynek tűnt. Nagyon nagyon féltettük, nehogy ártsunk neki, nehogy kihűjön, nehogy ne kapjon enni időben, nehogy erős lámpával a szemébe világítsanak, és úgy általában mindentől, amitől nyöszörögni vagy grimaszolni kezdett.

Mikor születés után megvizsgálta a gyerekorvos, már én is láttam, hogy nem áll jól a szénája. Addig ugye be volt bugyolálva, nehogy fázzon. A gyerekorvos végigmutogatta rajta a trisomy 18 jellegzetes tüneteit. De pusztán ránézve a picike, apró, vékony kis testre is azonnal tudtuk, hogy tényleg komoly baja van a picinek.

Ami ezután kezdődött, az borzalmas volt. A picike nem tudott rendesen nyelni és lélegezni egyszerre, ezért vagy fulladozott evés közben, vagy félrenyelt. Mindeközben a kis tüdeje alulfejlett volt. Nem tudtuk táplálni, 5-10 ml tápit ivott 3 óránként, és ennyi. Remegve vártuk, hogy melyik nyöszörgés lesz az utolsó, de a kicsi bizonyította magát és egészen normálisan, küszködés nélkül kezdett enni, bár még mindig nagyon lassan és nagyon keveset.

Szerda dél körül már mindig Ibike etette, mert neki jobban ment, de bizony megszenvedett vele. Továbbra is nagyon keveset evett, de nem tűnt vészesnek, mert jókat szundított utána, és kevésbé is sírdogált, mint eleinte. Elkezdett kiürülni a szurok a kicsi pocijából, ilyenkor nyüszített egy kicsit, de amúgy egész csendes, nyugodt baba volt. Ebben a periódusában mosolygott ránk többször is (összesen háromszor). Igazi ennivaló kis csöppség volt, ahogy a pici fejével apró mosolyra húzódik a szája. Az ici-pici kezével rászorított az ujjunkra, persze csak egész gyengéden, ahogy egy ilyen kis gyenge testtől várja az ember. A hangunk és az ujjunkra ráfogás nagyon megnyugtatta, ilyenkor 1-2 órát is aludt egyhuzamban.

Persze a kórházban az újszülött pelus volt a legkisebb méret, ami rá óriási volt, egyszerűen eltűnt benne. De nem volt más, bár a pampers-nek létezik koraszülött pelusa, de szinte sehol sem árulják, én is teljesen véletlenül láttam egyet egy gyógyszertár polcán. Ez megint csak egy újabb tényező volt, ami kiemelte, hogy mennyire icipici az angyalkánk.

A kórházból lelépés előtt még beszéltünk egy prof-fal. Alapvetően újat mondani, segíteni nem tudott - ez egész egyszerűen egy halálos állapot, nincs kiút. Inkább minket készített fel lelkileg arra, ami következik. Arra koncentrált, hogy szeressük nagyon a babát, csináljunk sok fotót együtt az egész családdal, és ne várjunk csodát, mert meg fog halni, pont. Akkor és ott ez eléggé hegyibeszédnek tűnt, és valamilyen szinten az is volt, mégis, nagyon igaza lett az öregnek. Úgy tettünk, ahogy mondta, és nem bántuk meg. Sokkal könnyebb volt így feldolgozni az eseményeket. Elfogadni a picit egy apró látogatónak, aki nem kér sokat, de rengeteget ad. Mert a saját babája minden szülő szemében gyönyörű.

A többit Ibike már leírta. Az éjszaka nem aludtunk sokat, azt is úgy, hogy magunk közé vettük a kicsit, és a kis kezével ráfogott 1-1 ujjunkra. Ez nagyon megnyugtatta, ilyen pózban egész kevéssé nyöszörgött. Egyszer, még az éjszaka kezdetén ránkhozta a frászt, mert abbahagyta a lélegzést, de aztán hirtelen elkezdett zihálni és minden ment tovább rendben. Enni egyre kevésbe evett a kicsi - hosszas, félórás küszködéssel sikerült pár ml-t beletáplálni, de azt is csak fuldoklások közepette. Gyakran inkább csak cumizgatni akart a bödön tetejével, nem is enni. De olyan picike volt a drágánk, hogy csak akkor fért be az újszülöttekre méretezett szopóka a szájába, ha teljesen tágra nyitotta. Gyakran kellett feszegetni, hogy enni tudjon.

Reggelre teljesen kivoltunk. Az már látszott, hogy ez nem fog sokáig menni, a kicsi egyszerűen kiszárad, mert képtelen inni. Mindkettőnket a sírógörcs kerülgetett, ahogy a pici, törékeny, alig mozgó kis testét néztük. Alig pihegett, láthatólag nagyon fáradt és kimerült volt. Petike játszott vele kicsit, ő pedig a maga módján reagált: apró kis nyöszörgés, és elhúzta a kezét. Peti persze ez játéknak fogta fel, és megint ráfogott. :) Olyan édesek volt együtt, még ha csak pár másodpercre is.

Reggel érkezett a védőnő és egy gondozó is. A gondozó is itatni próbálta Vikikét, mi fiúk pedig elmentünk sétálni, mert Petike egyre agresszívebben jelezte, hogy levezetnivaló fölös energiái vannak. Így hát elmentünk sétálni - közben próbáltunk müzlit venni, meg 2 csomag koraszülött pelust is beszereztem, hogy a drága kis picurka kényelmesebb legyen. Petike hatalmasakat rohangált, szemmel láthatólag hiányolt minket az elmúlt 2 napban, és egészen felszabadult, hogy újra vele vagyunk.

És ekkor hívott Ibike... elhaló hangon mondta, hogy haldoklik a kicsink, már alig lélegzik, siessek haza. Petikét azonnal be a babakocsikba, és usgyi. 10 perc volt az út, de mire megjöttem, már jött le az emeletől síró szemmel a védőnő. És ott fent, az ágyunkon, ott sírt Ibike, kezében Vikivel. Semmi különös nem látszott elsőre, mintha csak aludna, de teljesen mozdulatlan volt, és még meleg.

Egy hete készültünk mindketten erre a helyzetre, de mégis, leírhatatlan. Az ember kezébe fogja a pici törékeny babáját, aki mozdulatlan, teljesen elernyedt és pihekönnyű. Azt a babát, amelyik nemrég még rámosolygott, amelyik a kezében sírva kapálózva olyan erőt is ki tudott fejteni, hogy komolyan meglepődtem. És most élettelenül fekszik. Ibike odaadta a kezembe, én pedig idővel letettem az ágyra, és levettem a sapkáját. Neki, akkor már nem számított. Addig igen, mert a rossz keringése miatt nagyon könnyen kihűlt, emiatt szinte végig sapka + 2-3 réteg takaró + melegvizes bödönök közelében volt.

Nem siettettek a búcsúval. Mi sem siettünk. Rengeteg fotót csináltunk a kicsiről, hiszen ez volt az utolsó alkalom. Végigsimogattuk a pici lábait, amit most már nem kellett zokniba bújtatni. Ráfogtunk a pici kezére, ami olyan pici, hogy az alkarja és a keze volt pont akkora (vastagság + hosszúság), mint a hüvelyujjam. A kis lábszára pedig a mutatóujjam méretével egyezett meg. Annyira nehéz felfogni, hogy mennyire kis pici baba volt.

Közben persze kijött a háziorvos megállapítani a halál beálltát, meg egy halom papirost kitöltöttek nekünk - ez most lényegtelen. Mi közben szeretgettük a kicsi, lassan hűlő testet, amely annyi édes emléket adott nekünk, és amelyre ez volt az utolsó lehetőségünk. Petike is feljött még egyszer, játszani akart a kicsi Vikivel, de ő "nem ébredt fel" a lökdösésére. Szerencsére Peti még túl pici ahhoz, hogy megértse a halál fogalmát - ő nagy boldogan azt hitte, hogy a pici baba nagyon mélyen alszik.

Úgy döntöttünk, hogy hamvasztani fogjuk a kicsit, és a hamvait szétszórjuk egy olyan helyen, ami tetszett volna neki és ahol biztosan szívesen töltött volna sok időt. Még nem tudjuk, hol, de ráérünk keresgélni. Ő megvár.

A búcsúzkodás és a papírmunka után szépen felöltöztettük a kicsit az utolsó útjára. A legszebb kis ruháit adtuk rá, és mellétettünk mindent, amit direkt neki, Vikinek szántunk - babazsúr-szettet (lufik, "hurrá, baba" feliratok, ilyesmi), az ajándék kismaciját. Majd kis pink pihepuha takarójába bugyoláltuk, pontosan úgy, ahogy a kórházban megszokta, két biztostűvel rögzítettük, hogy ki ne bomoljon, majd kisétáltunk a krematóriumi alkalmazott autójához. Borzasztó volt otthagyni a kicsit, de az már csak a maradványa, nem ő maga - a picink már messze járt akkor. Mégis, még mindig úgy vigyáztunk rá, mintha élne - gondosan betakartuk, óvatosan adtuk egymásnak.

Nehéz elfogadni, hogy elment, nagyon nehéz. Persze tudtuk, hogy ez lesz, és örülünk, hogy nem szenvedett egy cseppet sem. Örülünk, hogy itt volt velünk, hogy ráfogott az ujjunkra, hogy ránkmosolygott, hogy ennyire megörvendeztette a kis bratyóját. És örülünk, hogy nem hosszas haldoklás vagy fájdalom után ment el. Így jó. Otthon, köztünk, mindenkit megismerve, szeretettel és törődéssel körbevéve.

Miután elment, ragasztottuk rá a bátor jelzőt. Tényleg az volt. Nem sírt sokat, ahhoz képest, hogy min ment keresztül, pláne nem. Az éhség, a kiszáradás, a fuldoklás - mind mind tűrte bátran és hősiesen, csak arra vágyott, hogy a közelünkben lehessen, énekeljünk neki, ringassuk, fogjuk a kezét. És hogy eközben még mosolyokra is futotta neki, az valóságos kis hőstett.

Nyugodj békében, bátor kicsi csillagom. Papa örökké emlékezni fog rád.

Jó utat, drága kicsi Angyalkánk!

2009-10-08T20:58:00.004+02:00

Ez a bejegyzés más mint a többi, nem nektek olvasóknak szól, levél ez inkább, üzenet az út következő állomására, ahova mi már vagy inkább még nem kísérhettük el a mi pici Vikinket.

Drága pici Kislányom!

Köszönök neked mindent, amit tőled kaptam ez alatt a rövid idő alatt. Bár ha jobban belegondolok, annyira nem is volt rövid. Annyi szép percet töltöttünk együtt, amíg a pocakomban laktál. Nem is tudom, pontosan mikor költöztél oda, valamikor január utolsó napjaiban lehetett. Nagyon vártunk Téged, akárcsak a bátyádat közel két évvel ezelőtt. Nem tudom, miért nem hallgattam rád jobban, te jelezted, hogy más vagy, mint a többiek, de valahogy nem hallottam meg a hangodat. Pedig küldtél nekem épp elég jelet. Mikor rólad álmodoztam, mindig csak a pocakban láttalak, nem akartál kinn is megjelenni a képzeletemben. Apróságokra - egy fél mondat valaki más blogjában, az ultrahang képeid alatt szóló zene és még sorolhatnám - fogtak el megmagyarázhatatlan rossz érzések, utólag már persze tudom, hogy te akartál szólni, csak én nem figyeltem. Úgy két hónappal ezelőtt is te akartál jelezni, mikor azt a rémséget álmodtam, amiben a bátyád kiesett a nyolcadik emeletről és én hiába kaptam utána, nem értem el. Napokig nem tértem magamhoz ezután az üzeneted után. De még mindig nem tudtam, mit is akarsz mondani. Hinni akartam, hogy velünk maradsz, hogy ugyanolyan kislány vagy, mint a többiek. Nem akartam meghallani, pedig te el akartad nekem mesélni, hogy te igazából Angyalka vagy. Ezért is fordultál meg, ugye, picurkám? Hogy végre elmondhasd, felkészíthess. Sajnálom, hogy nem figyeltem Rád eléggé hamarabb. Illetve, nem sajnálom, gyönyörű heteket töltöttünk együtt, ami talán másképp lett volna, ha hamarabb megértelek. És sose bocsátottam volna meg magamnak, ha másképp lett volna. Szerettelek a testemben hordozni, magamban érezni, csodálatos volt veled minden perc.

Remélem, tudod, hogy az utolsó percig nem voltam benne biztos, hogy a jó döntést hozom azzal, hogy nem várom ki amíg magad akarsz megszületni. Most sem tudom, hogy neked ez volt-e a legjobb. Egy azonban biztos, nagyon örülök, hogy velünk töltöttél egy kis időt, mielőtt továbbindultál volna. Bármilyen rövidke volt, minden perce maga volt a csoda. Tiszta szívemből szerettelek és foglak is mindig szeretni. Gyönyörű és nagyon bátor kislány voltál, köszönöm, hogy küzdöttél érte, hogy találkozhassunk és hazahozhassunk. Tudom, hogy nagyon nehéz volt neked. Hidd el, nekünk is. El sem tudom neked mondani, mennyire nehéz volt elfogadni, hogy nem maradsz velünk. De tudom, hogy neked így a jobb. Tudom, érezted, mennyi szeretet vár idekint, ezért is maradtál velünk. Még néhány apró mosolyt is kaptunk tőled és rengeteg fantasztikus emléket. Sosem fogom elfelejteni az első erőtlen kis nyöszörgésedet, az igazi sírásodat, a halk kis küszködő kortyokat, a gyönyörű ártatlan szemeidet, az aprócska ujjaidat, amivel meglepő erővel húztál magadhoz és szorítottad az ujjainkat.

Végtelennek és mégis olyan rövidnek tűnt az elmúlt éjszaka. Látni a szenvedésed maga volt a pokol. De olyan bátor kislány voltál, küzdöttél, hogy velünk maradj, amíg a bátyussal is megismerkedhetsz rendesen. Sosem fogom elfelejteni, hogyan szorítottad a két apró kis kezeddel egyik oldalról egyikünk, másik oldalról másikunk kezét egész éjjel. Hajnalban azt hittük, elindulsz, el is búcsúztunk tőled, de te másképp döntöttél, meg akartad ismerni a bátyádat is rendesen. És milyen jól tetted. Felbecsülhetetlen értéket jelent nekünk az a néhány kép, ahogy ismerkedtek. Nem gondoltam volna, hogy az utolsók is lesznek egyben. Pedig te csak komolyan vetted a hajnali ígéretünket, hogy nem fogunk tartóztatni, ha menni akarsz, elengedünk, amikor csak te akarod. Nem sejtettem, hogy ilyen hamar itt lesz az ideje. Fogalmam sincs miért döntöttél úgy, hogy csak velem akarod megosztani a pillanatot, miért akartad, hogy a fiúk éppen sétálni menjenek, de neked biztosan így volt a legjobb. Nem gondoltam, amikor lefeküdtem veled pihenni, hogy te már tovább is akarsz indulni. Olyan békésen történt az egész. Szinte észre sem vettem, pontosan mikor. Csak fogtuk egymás kezét, pihengettünk és én épp arról írtam valakinek - aki nagyon sokat segített nekem az utóbbi hetek érzelmi hullámvasútján ülve - hogy mennyire fájna és nem tudnám elviselni, ha szenvedések közepette kéne elmenned. Épp azt írtam neki, hogy elengedlek, bármennyire fáj, de bármit megadnék azért, hogy békésen, szépen indulj tovább. Mintha csak olvastad volna. Alig fejeztem be pár perce a félkezes pötyögést, amikor gyengülni kezdett a kis kezed szorítása. Nem sírtál, nem nyöszörögtél, nem szenvedtél, békésen, nyugodtan mentél el, mintha csak tudtad volna, hogy ez az utolsó kérésem hozzád és ez az egyetlen, ami megnyugvást hoz a szüleidnek. Tudom, hogy jó helyen vagy, hogy jobb így neked. De nagyon-nagyon hiányzol. Remélem, tudod, hogy a szívünkben mindig lesz helyed és soha senki nem fogja tudni betölteni azt az űrt, amit magad után hagytál. Szeretünk drága kicsi Viki, mindig szeretni fogunk. Köszönöm neked, hogy minket választottál, hogy velünk voltál és a szívünkben velünk is maradsz. Jó utat, drága kicsi Angyalkánk, egy szép napon találkozunk újra!

Szívünk minden szeretetével engedünk útra és így emlékezünk Rád mindig!
Szerető Szüleid

Viktória

2009-10-07T13:57:00.005+02:00

Nehéz röviden összefogalni az utóbbi két hét történéseit, sőt, nehéz egyáltalán összefoglalni. Ez a bejegyzés nem szól másról, mint az élet furcsa fintorairól és az emberi élet törékenységéről. Ugorjunk hát két hetet vissza az időben.

Szeptember 21. hétfő:
Egy teljesen normálisnak tűnő terhesség 36. hetét kezdjük a terhesgondozás szokásos immár heti ellenőrzésén. Mivel pici lánykánk faros a kórházba utalnak, hogy megnézzék, lehetséges-e kívülről megfordítani.

Szeptember 22. kedd:
A kórházban újra megnézik Vikit és bár az ultrahangon semmi elváltozást nem látnak, a korához képest aggasztóan aprónak találják, ezért benntartanak placentaproblémákra gyanakodva. Két napnyi megfigyelés következik, a ctg-k azonban jó eredményeket hoznak, nem tudják mi lehet a baj.

Szeptember 24. csütörtök:
Átküldenek az amszterdami klinikára, hogy rendellenességekre szakosodott specialisták megnézzenek a lehető legmodernebb ultrahanggal. Egy órányi vizsgálódás után három specialista sem lát semmi komolyat, néhány apróságot mindössze, amiben maguk sem biztosak, de ha tényleg jól látják őket, akkor utalhatnak kromoszómarendellenességre.
Semmit nem tudnak biztosra mondani, ezért javasolják a placenta szövetéből és a magzatvízből történő mintavételt és még aznap el is végzik a vizsgálatot. Kikönyörgöm a dokiktól, hogy hazamehessek.

Szeptember 25. péntek:
Megérkezik a placentaszövet minta eredménye, negatív. Óriási kő esik le a szívünkról, hiszen, igazából semmi komoly elváltozás nincs és a kromoszómarendellenesség is kizárva. Megállapodunk, hogy mindennap bejárok ctg-re, de nem fekszem be a kórházba. A ctg eredményei jók, mindenki bizakodó.

Szeptember 30. szerda:
A szokásos napi ctg után a dokim megletősen gondterhelt arccal közli, hogy megérkezett a magzatvízvizsgálat eredménye és sajnos pozitív. Nem érti ő se, ilyet még nem látott. Hosszas telefonálásba kez a laborral, majd egy még hosszassabb magyarázatba arról, hogy hogyan lehetséges ez az egész. Az orvosi részletek most itt lényegtelenek, sajnálatos módon mi vagyunk az a minimális statisztikai hiba, akiknél a trisomy 18 (más néven Edwards szindróma) azon nagyon ritka válfaja merült fel, amit nem mutatott ki a placentaszövet vizsgálata. 16 év alatt ez a harmadik ilyen eset, nem mintha ez vigasztalna minket. Egyúttal megnyugtat, hogy korábban esély sem lett volna kiszűrni, hiszen a korai szakaszban csak placentaszövetet szoktak venni, ami negatív volt, és emellé nem láttak rendellenességeket még a féldiőben végzett genetikai ultrahang vizsgálaton se, tehát nincs az az orvos, akinek eszébe jutott volna magzatvízvizsgálatra is elküldeni ezek után. Megintcsak, nem mintha ez a tény bármin változtatna.
Részletes magyarázatba kezd arról, mi is az az Edwards szindróma, amit itt felesleges leírnom, akit érdekel, nézzen utána részletesebben. Dióhéjban mindenesetre annyi a történet, hogy a babánk minden sejtjében a normál kettő darab helyett három darab 18-as számú kromoszóma van. Ez egy teljes egészében gyógyíthatatlan betegség, ami minden esetben halálos, mivel a gyermek semmilyen szerve nem fejlődik rendesen. Előbb-utóbb tehát belehal valamilyen létfontosságú szerv rendellenes működésébe. Tipikusan inkább előbb, mint utóbb. A legtöbb baba még a terhesség folyamán meghal, a maradék nagy része halva születik, az élve születők nagy része pár órán esetleg néhány napon belül távozik, de a maximum élettartam, amit ilyen rendellenességgel meg lehet érni, az kb. egy év.
Teljesen lesújtva távozunk a klinikáról és kétségbeesett információgyűjtésbe kezdünk, de sajnos nem leszünk sokkal okosabbak. Az Edwards szindróma az, amit a doki mondott, így lassan kezdjük felfogni a szomorú tényt, hogy drága kis Vikikénk halálra van ítélve. Kavarognak bennünk az érzések és a gondolatok, magunk sem tudjuk, mit kívánjunk, egyáltalán hogyan tovább.

Október 2. péntek:
Megbeszéljük a dokikkal, hogy nincs értelme várni, kedden megindítják a szülést. Hosszassan beszélgetünk arról, hogy mi van, ha élve születik a kislányunk és megegyezünk, hogy semmilyen mesterséges úton nem hosszabbítjuk meg az életét.
Borzasztó várakozás kezdődik, rengeteg bizonytalansággal.

Október 6. kedd:
Reggel fél kilenckor jelenésünk van a szülőszobán. A könnyebb szülés érdekében megfordítják a kis Vikit, ami meglepően egyszerűen, gyorsan és teljesen fájdalommentesen megy.
A méhszáj még csak egy ujjnyi, a burokrepesztés nem lehetséges, így zselével puhítják a méhnyakat és méhszájat. Újabb idegörlő várakozás kezdődik. Kettőkor lehetségessé válik a burokrepesztés és egyúttal bekötik az oxitocint is, de olyan gyenge dózissal, hogy bár a gép mutat fájástevékenységet, délután négyig lényegében semmit nem érzek.
Feljebb és feljebb kapcsolják az oxitocinadagot, fél ötkor már az eredeti adag háromszorosát kapom, és hirtelen megjelennek a fájások is. Mármint az igaziak, amit nem csak a gép mutat, hanem tényleg vajúdásnak is tűnnek és érnek is valamit. Egy darabig még elviselhetőek, de kb. egy órával később már nyilvánvalóvá válik, hogy kicsit túladagolták az oxitocint, teljesen le is kapcsolják, olyan erősségűek a fájások. Fél hét körül kérem is az előre megbeszélt epidurált (elvégre ki akar egy biztosan halálra ítélt babáért többet szenvedni, mint amennyit feltétlenül muszáj), amit hét körül be is kötnek. A fájások 15 perc múltán kezdenek elviselhetőbbé válni, 25 perc után pedig újra könnyedén átvészelhetőnek tűnnek. Nyolc után járhatunk pár perccel, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ezek már elemi erővel érkező tolófájások. Jön a doki, a méhszáj teljesen nyitva és 8 óra 20 perckor a harmadik nyomásra kibújik a kislányunk. Szutykos, végtelenül aprócska - mindöszze 1700 g és 40 cm -, de él és gyönyörű. Elvágják a köldökzsinórt és az előre megbeszéltek szerint megkapom őt. Minden olyan gyorsan történik, hiszen lehet, hogy csak néhány percünk van. Nem sír, éppen csak nyöszörög. De lélegzik, mozog és rámnéz. Az öröm és a fájdalom könnyeiben úszva készülnek az első képek, rengeteg, hisz ki tudja mennyire lesz idő.
Megszületik a placenta is, én kapok két öltést a picurka felületi gátsérülésre, kikötik az epidurált és az infúziót. Kapunk tápszert, és megpróbálhatjuk megitatni a kislányunkat. Ez a kiváltság jelen esetben apát illeti, elvégre a tápszer szépsége pont az, hogy nincs anyához kötve. Nehezen, de sikerül. Viki eszik, lélegzik, nézelődik, megnyugszik a hangunkra, ráfog az ujjunkra, kicsit később fel is sír. Sajnos jól látszanak a csöppnyi kis testén a kromoszómarendellenesség jelei, kétség sem fér a diagnózishoz, mégis olyan nehéz elhinni, hogy csak néhány napot/hetet tölthet velünk. Úgy viselkedik, mint bármelyik másik baba.

Október 7. szerda:
Eltelt az első éjszaka és Viki még mindig velünk van. Minden perc egy ajándék vele. Délután hazahozzuk őt a kórházból. Peti már vár minket, nagyon örül nekünk, a hugit érdekesnek találja, de különösebben nem érdekli, neki az a fontos, hogy mi megjöttünk.
Vikinek rettenetesen nehezére esik inni, minden kortyért külön megküzdünk, de eltelt az első 24 óra és még köztünk van a mi kis angyalkánk. Lassan nyugovóra tér a család, de magunk se tudjuk, mit kívánjunk. A logikus énünk a mihamarabbi végért kiált, a szívünk viszont minden percért küzd és hálát rebeg.

A történet vége nem tudjuk milyen messze van. De addig is az első képek a mi drága kis angyalkánkról:

Texel

2009-10-06T09:24:00.011+02:00

Már megint jó régen nem írtunk, és meglepő módon már megint ugyanazon okból. A tetőtéri építkezés közben befejeződött, így most már kicsivel több időnk van.

Az építkezési munkálatok egyik fázisa, amikor kifűrészelik a plafont, és leeresztik rajta a leendő lépcsőt. Na persze ez iszonyú piszokkal jár, és persze veszélyes is, ezért úgy döntöttünk, hogy erre a napra elugrunk valahova. Petike ugyanis imád lépcsőzni, és ha nem lehet, akkor persze morci.

A célpont ismét Texel szigete lett. Azért, mert a weboldalán van egy külön szekció, hogy kisgyerekeknek milyen elfoglaltságok vannak, és igencsak vonzó volt. Különösképpen egy kalózhajó és egy játszópark keltette fel a figyelmünket. No és úgy voltunk vele, hogy akár a régi jó ecomare-ba is elugorhatunk, ha semmi sem jött be.

Reggel szépen összekaptuk magunkat, én szokás szerint elugrottam a bérelt autóért (ezúttal egy kis vaddisznó chevrolet matiz-t kaptunk), aztán irány Den Helder, ahonnan a komp indul. Múltkoriban simán vonattal mentünk, úgyhogy érdekes volt most autóval kompolódni. Petike jól tűrte az utat, már ahhoz képest, hogy szinte soha nincs gyerekülésbe szíjazva. De a múltkori karambol után eszünk ágában nem volt gyerekülés nélkül menni.

Az autóút Den Helderig kb. 1 óra, és utána a komp még egy fél. Petike bealudt az úton mindkét irányba, és ennyi is volt az egész napi alvás-mennyisége. Igazából elég nagy fiú már ahhoz, hogy némi alváshiányt figyelmen kívül hagyjon.

Petike már a kompállomás várójában elkezdett játszani, bepótolni a hosszú autóút alatt elszenvedett játékhiányt:

No persze, ahogy sejtettük, Petikének a komp volt az egyik legnagyobb játék: fel-alá rohangált egész úton. Odafele még csak felfedezgette magának az utasteret, ami kétszintes, lépcsővel összekötve, így Petikének külön élvezet volt:

Megérkezve rövid autókázás következett (a sziget méreteit tekintve egyetlen autóút se hosszú), majd megérkeztünk Oudeschild-be:

Itt Petike már megismerte eléggé a szokásainkat ahhoz, hogy ellesse, hogy mit csinál papa az autóval, amikor kiszállunk. Mivel a kulcsokat mindig is imádta, naná, hogy lenyúlta az autó kulcsát, és ő is zárogatni akarta:

Oudeschild-ben a célpont a kalózhajó volt, ami egy játszótér egy batárnagy, kétszintes játék-kalózhajóval. A második emeletről egy szép nagy csúszda vezet lefele, a gyerekek hatalmas örömére:

Nagyon erős széj fújt, ezért is látható Peti enyhén borzasnak. Viszont nagyon jól érezte magát, pláne mert volt ott egy másik kisfiú, akit lehetett utánozni. Mindenhova követte, főleg, ha csibészségről volt szó. A kalózhajót kb. ötször megmászta, persze csak segítséggel, mert még nagyon magasak voltak neki a létra fokai. Lecsúszni viszont egyedül csúszott, de olyan boldog sikítások közepette, mint akit csikiznek. :)

A kalózhajó után elautóztunk Den Burg-be, Texel legnagyobb városába, ami bizony már egész kisváros. Ott csak sétálgattunk, mert volt mit nézni, és mert Petike egész fáradtnak tűnt már a kalózhajó után. Emitt például egyik új játéka közben látható:

Igen, a "játék" lényege az, hogy előrehajol ültében, és megbizgeti a cipőjét. Eközben persze a babakocsi súlypontja durván előretolódik, de pont nem billen fel. Ezt persze ő marhára élvezi, csak minket kerülget a frász, hogy mikor esik ki fejjel előre a kismacc.

A városban sétafikálás után hazafele vettük az irányt. Petike itt meglepett minket, ugyanis az autóba a vezetőhelyre akart beülni, és ott hatalmasat játszott. Különösen a vészvillogót szerette bekapcsolni, hogy kattogjon meg villogjon, valamint a szellőzőnyílásokat állítgatta, mert az olyan vicces:

Rövid autókázás után ismét a kompon voltunk. Petike sokkal éberebb volt most, és amint kiszálltunk az autóból a 2. szinten, felmászott a lépcsőn az utas szintre, a negyedikre, majd ott hatalmasat rohangált. De ezt úgy kell elképzelni, hogy 25 percen át folyamatosan futott a forgóajtón ki, majd a automata szenzoros ajtón ki a nyitott fedélzetre, ott el a hajó végéig, onnan vissza a csúszóajtón át, majd a forgóajtón keresztül az étterem/utastérbe. Majd ezt újra, kb. tízszer. Miután ezt kicsit megunta, célbavette a lépcsőket, és lemászott a legalsó szintre, ott megnézte a teherautókat és buszokat, majd vissza a negyedikre, némi további rohangálásért.

Persze az egész közben hatalmas vigyorral az arcán és kurjongatva futkározott, az emberek csak néztek, hogy milyen édes kisfiú, és hogy tud szaladni.

A komp várójában pedig a szemetesekkel játszott hatalmasat. Valószínűleg az keltette fel a figyelmét, hogy a fedelük krómozott volt, és a torzított tükörképét látta mindkettőben:

Érdemes megfigyelni, hogy a 10. másodpercben a szeme sarkából ránksandít, amolyan "szabad-e" nézéssel, majd hatalmasat nevet.

Gyerekszáj

2009-09-02T17:28:00.003+02:00

Peti sokmindenben megelőzi a korát, de a beszéd eddig nem volt az erőssége. Igaz, beszélt ő eddig is, csak épp egy mukkot nem értettünk belőle. Saját kis babanyelve volt és még van is, amit teljesen következetesen használ, csak épp kár, hogy mi nem értjük. Ha visszakérdezünk, hogy "mit mondtál, drágám?", még meg is ismétli az előző halandzsamondatot, teljesen hibátlanul és ugyanúgy. Aztán pedig morcog, hogy most mi mit nem értünk. :)

Mostanában viszont kezdenek megjelenni az értelmes szavak is a nagy halandzsahalmazban. Az anya, apa, mama, papa már kiválóan megy, sőt, még kombinálja is a gyere gyerekmegfelelőjével, a gyegyével. Megfogja az ember kezét és ellentmondást nem tűrően közli, hogy "anya, gyegye!".

Esténként, ha szeretgetésre vágyik még elalvás előtt, akkor pedig azt suttogja: puszi, puszi, simi, simi. Lassanként arra is kezd hajlandóságot mutatni, hogy megismételje, amit mi mondunk neki. Egyik este apa volt benn nála és sok-sok szeretgetés után mondogatta a kismüttynek, hogy "szuny, szuny, szuny", vagyis mostmár tessék szunyálni, mire Petike szépen megismételte és ő is elkezdte mondani, hogy "szuny, szuny, szuny".

Mutogatja a képeket a könyveiben, kérdezi "ez/az mi?" A pipit és a sünt már néha ő is mondja.

Ha valamivel végzett, pl. megitta az esti tejét, visszaadja a bödönt és közli, hogy kösz, vagy hogy kész. Nem mindig sikerül a kettő közti különbséget megállapítani. Ha éhes, előfordul, hogy szóval is kér: "tej" vagy "kaja".

Néha már egész kis mondatokat is alkot. Múltkor állt a mikró előtt és várta, hogy megmelegedjen a kajája. Egyszer csak megszólalt: "Megy a zümbi." Szó se róla a zümbi kiváló hangutánzó szó a mikróra és kifejezetten édes gyermeki találmány. A mikró persze azóta is zümbi maradt. :) De az is előfordult már, hogy a piros lámpánál álló buszra mutatva közölte felháborodott értetlenséggel: "nem megy".

A gyermeki logika egy másik csuda édes példája volt a ma reggeli történet. Készül ugye a tetőtér, de jelenleg olyan mocsok van még ott fenn, meg a felvezető lépcsőn, hogy oda csak ritkán és akkor is csak cipőben engedjük fel Petit. Történt ma reggel, hogy Petike jól aludt, és bizony a munkások hamarabb érkeztek, minthogy ő felébredt volna. Így amikor kijött a szobájából, látja, hogy munkásemberek dolgoznak a lépcsőn, ami persze roppant érdekes dolog, így ő is azonnal meg akarta nézni és el akart indulni felfele. Mondom erre neki, "nem Peti, most nem lehet oda felmenni." Mire ő: "cipő". Édesem, nem értette meg, hogy azért nem mehet fel, mert ott most dolgoznak, az ő érvrendszerében logikus volt, ha nem mehet fel, akkor hozzuk a cipőt, abban már felmehet, vagy nem?!

Ehhez a bejegyzéshez ugyan nem illeszkednek különösebben a képek, de azért párat iderakok ömlesztve az elmúlt időszakból.

Mega

2009-08-28T15:06:00.015+02:00

Petike igazi aktív kisfiúvá fejlődött legutóbb óta. Valami elképeszto felfedezési vágya van, és kifogyhatatlan energiákkal rendelkezik. Igazi duracell-nyuszi. Ezért is nem frissült már jó ideje a blog - egész egyszerűen nem volt időnk és erőnk Petike lekötése mellett még erre is.

A ház szépen fejlődött, megvolt a fal-szigetelés, így most már 6cm purhab is véd minket a fagytól. Jócskán komfortosabb így, de azért van még mit tenni hőszigetelés terén.

Elkezdődtek a tetőtér-beépítés munkálatai is. Ez szerencsére nem jár akkora zajjal, mint a legtöbb munka, mert főleg építeni kell. De a kémény elbontásakor vagy a fém szerkezeti gerendák behelyezésekor bizony alig lehetett megmaradni a házban - frankó ipari ütvefúrózás az ember feje felett.

A szakik, akik dolgoznak, már megcsináltak vagy 4-5 házat ugyanezen a blokkon, szóval mostanra már eléggé ujjgyakorlag nekik. A másik, ami tetszik, hogy kis egyemberes vállalkozás: a tulaj maga épít a két kezével. Persze vízvezeték-szerelőt meg eletromos szakit hív alvállalkozóként.

Petike az utóbbi időben nagyon megszerette a kinti világ felderítését. Minden marha érdekes, és legszívesebben naphosszat kint lógna. Ha elfáradt, akkor csak simán furikáztatni akarja magát a babakocsiban, ha meg elég pihent, akkor kiugrik és szaladgál mindenfele mint a kergebirka, alig lehet követni. Persze ez nem annyira vicces, mert Ibike elég előrehaladott állapotban van, így nagyon nehéz neki két kis csöppségre vigyázni.

Petike még mindig rengeteget nyüszít. Néha, ha jó napja van, egy angyali kisfiú, játékos, mosolygós, kacagós. De ha nyűgös.... hajajjjj! Kő kövön nem marad, ténylegesen a nap felében ordít teli torokból. Hogy miért, nem mindig tudjuk - fáradt, fáj neki a fogzódás, vagy csak simán sok energiája van és ki akar menni. Hétvégén, mikor én is otthon vagyok, ez nem akkora gond, de hétközben bizony elég megterhelő tud lenni Ibike idegeire.

Hétvégenként gyakorlatilag egész nap kirándulunk. Reggelente a környéken barangolunk kerékpáron, megállva az összes ígéretesnek tűnő játszótérnél (hát van egy pár :), délután pedig egy nagyobb programot szervezünk, pl. kimegyünk az erdőben levo nagy játszótérre, ahol legutóbb átsétált a szomszédos pancsoló-medencéhez, es valami hatalmasat rohangált körülötte. A víztől még eléggé fél, inkább csak megáll a szélén és a kezével pancsikál. Vettünk neki úszópelust, hogy ha megjön a kedve, rögtön be tudjon menni, de egyelőre nem igazán van kedve a picurnak. Ellenben imád a többi pancsoló/napozó ember között rohangálni, elszedni a színes játékokat, ilyenek. :)

Vettünk Petikének egy igazi kisgyerek-ágyat is. Az ötlet az volt, hogy amikor a kis Viki megjön, akkor úgyis kell egy másik ágy, akkor már rögtön normál kisgyerek ágyat veszünk neki, a rácsost meg megkapja a legkisebb csöppség. És hogy ne okozzon neki nagy törést a kis hugi érkezése, már most megejtettük a cserét, hogy ne érezze úgy, hogy hirtelen kitúrta mindenhonnan a kicsi és ő már nem is számít.

Egyszer-kétszer kiesett már belőle, de nem vészes, és mostanra egyenesen imádja. Finom puha szivacs van benne, tényleg jólesik nekünk is benne feküdni. 70x160 cm a mérete, szóval Ibike pl. pont elfér benne. Kapott mellé egy kis paplant is, a kispárnáját meg már megkapta korábban, úgyhogy tényleg igazi komoly kisfiú-szobának fest most a gyerekszoba.
Apropó, párna: az egyik kedvenc kis "babája" lett, a második legfontosabb az elnyűhetetlen first doll után. Ezt a kettőt visszük magunkkal lakáson belül mindenhova, mert Petinek szokása, hogy ha elfáradt, akkor leheveredik akárhol a kispárnájára a kis first doll-al, és hatalmas vigyorok közepette fetreng egy kicsit, mielőtt folytatná a napi ámokfutását.

Ha már az IKEA-ban voltunk, ahol a gyerekosztály egyébként Petike egyik favoritja, imád ott játszani meg a többi gyerekkel interaktívkodni, akkor vettünk neki egy kis asztal+2 szék kombinációt is. Azért, mert nevetséges ára volt (húsz euró), és Petike rendszeresen felmászott a kis székre, és játszott perceken át a kis asztalon levő játékokkal. Mint kiderült, jó vétel volt, Petike imádja. Néha csak feldönti a székeket, amik persze hatalmas puffanásokkal dőlnek el (a fa födém átka, sajnos), néha átrendezi a szobáját, összevissza pakolva a székeket. Néha pedig bepakolja a székeket az ágyába, hogy elérje róla a díszítésként falra ragasztott kismacikat. :)
De egyre gyakrabban tölt otthon is perceket az asztal mellett lezöttyenve a kisszékre, matatva az asztalon levő játékok között. Kis kockákból építkezik, a kirakósjátékot pakolja, vagy a kis csészékbe/ből rakosgat mindenfélét.

Az IKEA-ban most van egy új gyerekjéték, ami egyfajta játék-konyha. Meglepően élethű, es legfőképp: Petike imádta. Ott állt előtte vagy 20 percet, es nyitogatta-csukogatta az ajtajait, rakosgatta a játékedényeket a mikróba/ból, a sütőre, tekergette a csapot, kapcsolgatta a sütőt. A valóságban a mikró egy egyszerű ajtós szekrény, a sütő egy piros lámpa, a csap pedig műanyag, de egy gyereknek ez másképp fest. Gondolkoztunk, hogy veszünk egyet neki karácsonyra - ha meg nem tetszik neki, akkor Vikinek biztos fog.

A játékról jut eszembe. Az az ötletünk támadt, hogy a kis Viki érkezésekor "hoz" Petinek ajándékokat, hogy segítsen Petinek elfogadni a kismütyürt. Ez ugyanaz a gondolatmenet, mint hogy nem pateroljuk ki Petikét hirtelen az ágyából sem, amikor megjön a kis Viki, hanem jó előre felkészülünk, hogy ne vonja össze a kettőt.
Szóval voltunk múltkor a V&D-ben, és a játékosztályon hagytuk kicsit felfedezni, illetve kipróbáltunk rajta egy pár játékot. Ennek eredménye két szép csomag lett: egy kis színes-szagos műanyag standard gyerekjáték kinézetű, ami egy könyv-szerűséget imitál, lehet lapozni, és minden lapjához elmondja (hollandul), hogy mit ábrázol a rajta levő kép, meg milyen színű a háttere. Ezt ő választotta, vagy 15 percet is eljátszott vele ott helyben, úgyhogy úgy gondoltuk, tetszeni fog neki 1-2 hónap múlva is.
A másik, amit igazából a reakciói alapján választottunk, egy kismókus. Finom, puha, és ha megsimogatják a hátát, akkor az oda rejtett kapcsoló hatására előrehajol és mókushangokat ad. Petike alapból imádja a kisállatokat (cica, kiskutya, kiskecske, stb...), és rögtön nagy vigyorgások közepette odaszalad hozzájuk, de amikor kb. fél méter közelségbe ér, megijed, és bár érdekli és szereti őket, nem mer túl közel menni.
A kismókus is ilyen reakciót váltott ki belőle: nézegette, simogatta, majd amikor beindult, összerezzent, megijedt, kicsit hátralépett, majd falrengető röhögésben tört ki. Úgy fest, megijedt tőle, de ugyanakkor jó mókának is tartotta. Azért vettük neki, mert valszeg ezt is imádni fogja, de a kisállatok iránt táplált félelmét is fel tudja dolgozni a segítségével.

Mostanság Petike imádja a könyveket. Igazából akármilyet, ami szép színes és eléri, szóval főleg mesekönyveket, de néha akár újságot is. Imádatának úgy ad hangot, hogy megszerzni magának, majd felcsapja és lapozgatni kezdi. Eleinte kissé ügyetlenül csinálta, gyakran gyűrte és tépte a lapokat, de mára már szinte tökéletesen lapozgat, nézegeti a képeket, a sok-sok betűt, és néha rábök egyikre-másikra, egy "eeh" hang kiséretében, amikor is arra kíváncsi, hogy az ott mi. Gyakran este elalváskor is csak egy könyvvel hagyjuk ott, és hallani, hogy még sokáig lapozgatja és örül magának, mielőtt áttér az elalvás hosszas procedúrájára.

A másik nagyon édes szokása a reggeli vitamin. Amikor nagyon fájt neki a fogzódás, és nem evett szinte semmit csak kenyérrudacskát meg tejet, akkor döntöttünk úgy, hogy adunk neki egy gyerek-vitamint is. Napi 2 tabletta lenne a normális adag, de csak egyet adunk neki, reggelente, vagy amikor elkéri. Finom málnaíze van, és Petike nagyon hamar megszerette; fogfájás ide vagy oda, azt mindig boldogan elmajszolgatja. De még hogy! Manapság már nem is adjuk neki, ő maga kéri, naponta többször is, de persze csak első alkalommal kap. Ilyenkor mindig odamegy a konyhapulthoz, ahol tartjuk, majd felágaskodik, és elkezd nagyon édes babahangokat adni ("eeh őőh"), közben csapdos a kezeivel, mint aki nagyon akar valamit. Aztán mikor meglátja, hogy már szedjük ki neki, olyan boldog örömet mutat, amit tényleg ritkán. Aztán megragadja, betömi a kis szájába és elmegy halmozni az élvezeteket.

Vagy, hogy más édes sztorik mondjak: legutóbb egy kis csokit majszolgattam a nagy gyereknevelés közepette. Erre Petike észrevette, látta, hogy az a finom fekete dolog amit már kóstolt, erre odarohan hozzám, felkéredzkedett a kezembe, szétfeszítette a számat, benyúlt a kis kezével, kimarkolt egy adagot, és szépen megette. Az egész olyan gyorsan történt, hogy teljesen meglepett. Mire rájöttem, hogy mit is akar most ezzel elérni, már majszolgatta a félig megrágott csokit. :)

Múlt héten meg egyik délben anyához bújt a mi ágyunkban, befészkelte magát mama ölelő karjaiba, és így elaludt. Erről tudni kell, hogy eddig mindig kizárólag az ágyában aludt, vagy babakocsiban/autósülésben, de otthon mindig az ágyában. Most valószínűleg jólesett neki az ölelés, és anya már elég fáradtnak érezte magát ő is egy kis szundihoz.
Ibike ezen annyira meglepődött, hogy el is felejtett kényelmes pozíciót felvenni, így kicsit mocorognia kellett, hogy ő is el tudjon aludni. Erre kispeti felébredt, álmos szemekkel körbenézett, majd kimászott a mi ángyunkból, megfogta a kispárnáját és a kis first dollját, átment a szobájába, bemászott az ágyába, és ott szinte azonnal folytatta is az alvást.
Ibike annyira örült ennek, mert eddig Petivel sosem sikerült összebújva aludnia, pedig nagyon szerette volna. Hát most egy kicsit sikerült. :)

Petike imádja a szerszámokat, és nekem segíteni szerelni, amikor bütykölök valamit. Pl. mikor összeraktuk a kiságyát és asztalát, székeit, egyből jött oda "segíteni". Ami abból állt, hogy lenyúlta a csavaranyákat, és a szájában majszolgatta őket (vagy a fájós kis ínyét masszírozta velük, nem tudni), majd elszedte a szereléshez használt inbusz-kulcsokat, végül már a csavarokat is. Közben hatalmasakat röhögött, és szaladt el, amikor vissza akartuk venni tőle. :)
Szóval megvolt a családi program arra a délutánra. :)

Petike imádja az autókat is. A busz/kamion a kedvence, ezeket mindig végigköveti a tekintetével, és amikor kiszúrja őket, egy "he!" kiáltással feléjük mutat. De a kisautókat is imádja, amikor a járdán álldogálunk és mennek el mellettünk:

Petike egyre inkább rajzolgat/írkál is. Van egy kis IKEA-s filctoll-szettje, amit már egészen szépen megtanult a papíron belül tartani, így relatíve kevés tintapaca van a padlón. Rajzolni is egyre jobban megy neki, a filctoll sima jobbra-balra ráncigálását egyre inkább felváltja a célzott, nem vállból végzett mozgás is. Alant egy sima tollal gyakorol egy papiroson:

Vettünk nekem egy új (haha) mobilt is. 80 euró volt az ebay-en :), egy szolgáltatófüggetlen LG Shine. Igazából csak azért kellett, mert a régi kis mobilomat Petike összenyálazta pár ízben, és a végére már igen nehézkesen lehetett rávenni töltésre kontakthiba miatt. Na persze az új mobillal is rögtön játszani akart a kis kíváncsi, így hát meg is kapta, de feltételekkel: nagyon óvatosan, és nem nyálazhatja össze. Ezekből egyre jobban ért - megérti, ha csak feltételekkel kap meg egy "játékot", és nem szokott különösebb ügyet csinálni belőle, ha elvesszük tőle, amikor megszegi őket.

Mostanság Petike feldezte magának a szupermarketekben található játékokat is. Már a sok polcon található színes érdekesség mellett. :) Képes akár fél óráig is bent ülni a kis autóban, élvezkedve. Ilyenkor nagyon boldog. És bizony amint észreveszi, hogy van egy ilyen a közelben, hatalmas hördüléssel sprintel feléje. Ami bizony nem lassú már manapság! Képes olyan sebességgel futni, hogy az már nekem is átmenet a gyors gyaloglás és a kocogás között.

Múltkoriban vettem Petikének egy kis pörgettyűt, amiben bekapcsolható kis LED-sor van, amin minden egyes LED eltérő sebességgel villog, de olyan gyorsan, hogy szabad szemmel csak annyi látszik, hogy eltérő a fényerejük. Amikor pörög, különböző hosszúságú "csíkokat húz" mindegyik LED. Mivel rákészültünk, sikerült levideózni, ahogy először találkozik ezzel:

Alant még egy videó arról, ahogy a tejszínhabos flakont felfedezi magának, és élvezi, ahogy egy pillanat alatt tele lesz a szája finom kajával:

Peti amúgy rengeteg édes dolgot csinál meg, de mégse tudunk egész nap egy kamerát hurcibálni, pláne, mert ha meglátja, egyből érdekesnek találja és nem folytatja a játékát, nomeg mi se akarjuk elszalasztani a legmókásabb pillanatokat :)

Zárásként ömlesztve a maradék, "csak simán" édes kép:

Peti ébresztőőő

2009-07-28T08:55:00.002+02:00

Kicsi Peti egyik nap 11-kor bealudt, pontosabban beájult. Nem hagyhattuk sokáig aludni, különben déli szundi nem lesz, aztán meg este 6-kor ájult volna be megint, és teljesen felborult volna az étkezési és alvási ritmusa.

Így fest a dolog:

Péter és a buborékok

2009-07-26T09:24:00.001+02:00

Az alábbi videón Petike első ízben találkozik a buborékokkal:

Peti és a bitek

2009-07-25T08:37:00.002+02:00

Petike mostanság nagyon felnőttes lett. Épp most reggel teljesen egyedül megreggelizett: kért tejet, kiitta a bödönje kétharmadát, majd felmászott az etetőszékébe, és elkezdte betömni a muffinját. Mikor tele lett, akkor még kicsit cibálta, hogy a csokidarabkák közül ami még befért, betömje. Mikor ezzel is végzett, szépen jelezte, hogy húzzam ki az etetőszékét, hogy le tudjon mászni, majd úgy is tett, és elment játszani egyet. Én csak lestem, hogy milyen kis önálló ember lett belőle. :)

Tegnap reggel, mikor lejöttünk, hozta a kis párnáját. Erről azt kell tudni, hogy mióta megvettük neki a kispárnáját, azóta olyan fontos neki, mint a kis first doll-ja. Viszi magával mindenfele, hozzábújik, vele alszik. Aztán persze amikor játszani megy, dobja is el, hogy legyen szabad keze. :)
Tegnap reggel pedig játék közben megragadta a korábban elejtett párnát, odahozta nekünk, és közölte tisztán, érthetően, hogy "párna". Csak lestünk. :)

Szintén tegnap csinálta, hogy kivette a fürdőszobai szemetes belső kis műanyag vödrét, bevitte a hálóba, kiborította a szoba közepére, majd addig ügyeskedett, amíg belelépett, és így, egyik labával tökig a vödörben nagy röhögések közepette nekiállt masírozni. :)

Most kb. ennyi édes sztori jut eszembe, de majd még írunk, ha lesznek!

Most egy régebbi videó (épp próbáljuk behozni magunkat kicsit), amin Petike a bitekkel játszik:

Peti kocsikázik

2009-07-24T15:34:00.001+02:00

Alant Petike felfedezte a járgányát, és nagyon élvezi a nappaliban körözésnek ezen új módját:

Peti a kecskefarmon

2009-07-22T08:57:00.001+02:00

Ez még egy régebbi videó, de nagyon édes: Petike játszik a kecskefarm játszóterén:

Peti és a ferrari

2009-07-21T12:47:00.001+02:00

Íme, ahogy Petike édesdeden játszogat a ferrarijaival:

Peti és a kamera

2009-07-19T13:45:00.002+02:00

Rövid videó arról, hogy miért is van olyan kevés videó Petikéről:

Budapest

2009-07-10T07:30:00.014+02:00

Jó régen nem írtunk megint. Ennek oka, hogy Budapesten töltöttünk egy kis időt, hogy a nagyszülők még egy kis időt tölthessenek Petikével. Aztán a kis Viki miatt egy darabig biztosan nem repülünk.
Na de ezzel már le is lőttem a legfontosabbat: igen, kislányunk lesz. Legutóbb, a 20 hetes ultrahangon nem sikerült kideríteni a kicsike nemét, ezért Pesten elmentünk egy 4D-s ultrahangra, ahol végre sikerült megnézni a csöppséget:

Nade vissza az elejére. Petike már nagyon-nagyon aktív kisfiú, ezért komolyabb programokat nem is szerveztünk, inkább hagytuk a nagyszülőket aktívkodni.

Rögtön megérkezés után el akartunk ugrani a cora-ba, némi utánpótlás felstócolása, nomeg mert Petike imád mindent szétpakolni. Hááát, szép tervek, de kb. 1 km után egy stoptábla mögül elénkugrott egy szép pirosas Honda:

Nem volt hajtás, 40-50 körü mentünk. Az ütközés maga szép kis dodzsem-feeling volt. A légzsák miatt az egész autó csupa füst lett. Szegény kispeti nagyon megijedt, még percekig hüppögött a kezemben. Amúgy komoly baja senkinek sem esett, csak apróbb ütődések, zúzódások.

Szerencsére egy autószerelő srác volt a tettes, nagyon rendes, egyből elismerte a felelősségét. Rögtön hívta is a kollégákat, így a tréler meg a kiscsalád hazafuvarozása megoldódott hamar.
Jó kezdet volt ez így. :S

Ibike elment Petikével egy baba-mama találkozóra. Petike nagyon élvezte a dolgot: rögtön a kezdet kezdetén bemászott a házigazda kislányának ágyába, és jól megpaskolta nagy örömködések közepette:

Aztán 8 pogácsát betolt, na persze egész délelőtt alatt, de akkor is szép teljesítmény (ezért van sok képen mindkét kis kezében 1-1 pogácsa). Jót játszott magában is a többi gyerkőc játékaival, meg a többi gyerekkel is.

A legédesebb az volt, amikor együtt lementek a játszótérre, és Peti egy másik kislánnyal kézen fogva sétáltak. :)

Petike imád homokozni, egymagában. Egy órig is el tud üldögélni, homokot szórva mindenhova a kislapátjával. Ilyenkor persze jó alapos fürdetés kell neki este, mert még a pelusa is csupa homok belülről, nade bumm, egyszer kicsi a gyerek. :)

A nagyszülőknél Petike nagyon édesen játszott. Imádta a kisautókat felhúzni és elkapni, felállni a kisszékre, vagy éppen néha hisztizni egy nagyot az ajtó előtt. De különösen azt imádja, ha dögönyözik. :)

Aludni is nagyon édesen tud a kicsike mostanában. Pesten is olyan kiságya volt, aminek leszedtük az egyik oldalát, hogy szabadon ki tudjon mászkálni. Itt azonban alacsonyabb volt a léc, amely azt gátolná, hogy ne essen ki, így bizony egy-egy vadabb átforduláskor Petike nagyot huppant a puha pokrócon, amit odaterítettek a számító szülők. Ilyenkor nyögdécselt egy kicsit, aztán aludt tovább.

Aztán egyik éjszaka Ibike észrevette, hogy nincs az ágyában, se előtte a pokrócon. Keresgélni kezdte, hát az ágyunk lábánál találta meg, békésen szundizva. Hogy hogyan mászott oda ilyen csendben, arról fogalmunk se volt, de tény, hogy onnantól kezdve nagyon óvatosan lépdeltünk éjszaka.

Ez aztán megismétlődött kicsit később, ahogy épp Ákos által hozott 2 hónapos kiscicákkal játszottunk, hallottunk a babarádión keresztül egy kis nyöszörgést. Mikor visszamentünk a szobába, hát ott aludt a kicsike az ajtó előtt. Valahogy álmában mindig a mi irányunkba indul el (mászik? kúszik? alvajár? nem tudni), aztán ahol elakad, ott elalszik. Nem tudjuk, mi ez, de nagyon aranyos és mókás. Se előtte, se utána nem csinált ilyet.

Egyik nap elmentünk a közlekedési múzeumba, gondolván, imádni fogja a kicsi és nagy vonatokat. A kisvasútért megőrült, vagy egy órán át nézte, ahogy száguldoznak fel-alá. A nagyvasútból csak azok a kocsik tetszettek neki, amibe be lehetett menni futkározni és ülésre mászni.

Otthon is nagyon édes volt. Itt a szokásos dolgokat művelte: a konyhaasztalon üldögélve a fűszerekkel játszott, vagy épp az alvó mamát bútykölte.

Titokzatos pocaklakó

2009-06-20T10:06:00.003+02:00

Már megint nagyjából 100 éve nem jutottunk hozzá, hogy blogoljunk. :(
Az elmúlt bő két hét legfontosabb eseménye, hogy megvolt a 20 hetes ultrahang vizsgálat. Nagyon alaposan átnézték a picurkát, akit - akárcsak anno Petit - egy kicsit kisebbnek találtak a koránál, de mivel arányosan kisebb, ez semmilyen problémát nem jelent. Makkegészséges a picurka, viszont szégyenlős kis lustaság, akit nem igazán lehetett rávenni, hogy mutassa meg mi van a lába között. Igaz, a doki nem is nagyon próbálta, elvégre nem ez a feladata, de sajnos tényleg nem akart a kismanó úgy fordulni, hogy lássuk. Így egyelőre várnunk kell még, mire végre néven szólíthatjuk. Otthon megyünk 3D babamozira, reméljük ott végre kiderül.

Mindennapjainknak is vannak apró történései, csak nehéz így hirtelenjében összeszedni. Peti lassan formálgatni kezdi a szavakat, egyik kedvence a lámpa, de megy már a ház, az autó és az ablak is. No persze a kiejtésén van még mit csiszolni, de legalább végre valahára elkezdte.

Nagyon szereti, ha biciklivel megyünk valahova, esténként is gyakran kirohan apa elé és kéri, hogy kéredzkedik fel a ház előtt álló biciklire. Egyre kevesebbet ül a babakocsiban, mostmár inkább a saját lábán szeret sétálgatni. Egyelőre három lépést előre, kettőt hátra, három percig nézelődik, három lépést előre, kettőt hátra, stb... módon, így ha valahova tényleg el akarunk jutni adott időn belül, akkor bizony kénytelen vagyok beültetni a babakocsiba.

Itthon is vannak apró újdonságok. Például imád a fürdővízéből palackokba mert vízzel játszani, locsolja magát, önti ki a vizet, sőt, néha bizony még iszik is a palackból. A fürdőszoba másik apró történése, hogy rákapott a fogkrémevésre. Ha sikerül megkaparintania a tubust, akkor bizony elkezdi megeszegetni. Egyre jobban el kell dugni, mert arra is rászokott, hogy ha valamit nem ér el, akkor keres magának valami magaslati pontot, amire fel tud mászni. A fürdőszobában ez a kis szemetes, a konyhában meg a kissámli. A konyhai kissámsiról pl. eléri azt a fiókot, amiben a kekszek és egyéb uzsonnára szánt nassolnivalók vannak, és bizony szépen ki is szolgálja belőle magát, ha éhes kezd lenni, vagy nassolni támad kedve.

Szépen lassan kezdi rendeltetésszerűen használni a játékait. Nem tudom, ki és mi alapján sorolja be a játékokat ajánlott életkor szerint, de az biztos, hogy Peti még véletlenül sem akkor és azzal játszott, ami neki való lett volna a besorolás szerint. Az első szülinapjára kapott kisautót most fedezi fel igazán, viszont van jópár olyan játék is, ami csak három éves kortól ajánlott, ő meg remekül szórakozik vele. Mivel a névnapján épp otthon leszünk és nem lesz alkalmunk igazán ajándékot keresni, ma vettük meg a névnapi ajándékot neki. Kapott egy kis játékszerszámkészletet, egy mágneses rajzolótáblát (biztos mindenki emlékszik még, van hozzá egy speciális mágneses toll, és az alján van egy gomb, amit ha elhúzol akkor letörli a rajzot) meg csak úgy bónuszként egy szappanbuborékfújót. Ez utóbbit rögtön ki is próbáltuk ma este, meg kellett zabálni, ahogy üldözte a buborékokat.

És akkor ennyi szöveg elég is lesz, jöjjenek a képek:

Madurodam és kecskefarm

2009-06-03T09:31:00.003+02:00

A szép időnek hála mostanában kevesebb időt töltünk grafomániánk kiélésével - értsd: riktábban blogolunk - és több időt töltünk a szabadban. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattantunk egy vonatra és elmentünk Hágába, a Madurodamba. Ott mindenféle épületek kicsinyített mása látható. Azt gondoltuk, Peti biztosan jól fog szórakozni, de sajnos annyira nem élvezte a dolgot, mint reméltük. Ebbe persze az is belejátszott, hogy meg volt fázva és nem érezte jól magát. Főleg Apa kezében múlatta az időt, onnan szemlélődött meg néha azért megpróbált óriást játszani a kis épületek között.

A hosszú pünkösdi hétvégén pedig a közeli telepített erdő fele vettük az irányt biciklivel. Peti nagyon élvezi a biciklit, különösen a csengőnket szereti bizgetni. Találtunk egy kecskefarmot, melette pedig egy szép nagy játszóteret. Itt van egy óriáscsúszda is. Peti első lendületével nagy bátran lecsúszott rajta, visszatartani se lehetett. Nagyon élvezte, de meg is ijedt kicsit, másodszorra már nem mert lecsúszni.
Kicsi odébb egy gyerekmedence is van és amellett is van egy szuper játszótér. Ott már egészen elvegyült a gyerekek között, nagyon jól feltalálta magát és eljátszott a többiekkel.

Itthon is történnek helyes apróságok. Mostanában nagyon népszerű játék a bújócska, minden este közvetlenül fürdés előtt egyszál pelusban vagy akár már anélkül rohangál még egy kicsit, és borzasztóan élvezi, hogy kergetjük, illetve bebújik kis helyekre és nagyon örül, ha megijedünk tőle. Az egyik legaranyosabb dolga, hogy szeret bebújni a szekrénybe és onnan kikandikálni, minket ijesztgetve. Egyik este egy ilyen alkalommal épp meztelen volt és nemes egyszerűséggel odakakilt a szekrénybe. Ez volt az első alkalom, hogy a peluson kívülre produkált. Persze a szekrény közel sem az ideális hely.

Egy másik helyes apróság, hogy megtanulta elrúgni a labdát. De a legnagyobb előre- (vagy inkább hátra)lépés az, hogy 17 hónaposan végre elkezdte átaludni az éjszakát. Na most elvileg egy örömteli esemény, csak egy apró probléma van, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy 6-kor kelünk. Ennél mindenkinek sokkal jobb volt, amikor felébredt 5 körül, ivott egy bödön tejet és visszaaludtunk mindannyian 8-ig.

16 fog

2009-05-24T05:55:00.007+02:00

Petike úgy fest, hogy befejezte a fogzódást, mert mostanság nagyon édes kisfiú lett megint. Rengeteget játszik és beszél (de legalábbis próbál). Minden nagyon érdekes neki, amit mi csinálunk, sőt, szinte kizárólag olyan dolgokkal játszik, amiket mi is tapizunk. Legjobb példa erre a mobiltelefon, ami az örökzöld kedvence: állandóan elkéri tőlünk, aztán vagy megmajszolja, vagy a füléhez teszi, ahogy tőlünk is látta. Ez Ibike telefonjával különösen vicces, azt ugyanis előbb széthajtja, majd a megfelelő felét szokta a füléhez szorítani.

Egyre komolyodik a kis lurkó. Minap Ibikével lépcsőt mászni tanultak (elvégre jön a kicsi, addigra jó lenne, ha tudna legalább minimális segítséggel lépcsőt mászni), erre Petike a negyedik lépcsőfok után megállt, megmakacsolta magát, és mama "gyere peti" hivására közölte, hogy "nemegye". :)

Ma, mikor megjöttem, akkor pedig egyből rohant nagy vigyorogva, majd némi ajtócsukogatás után (ami szintén a kedvence - imádja a képünkbe vágni a bejárati ajtót, aztán meg bekukucskálni a levélbedobó nyíláson) felkéredzkedett a kezembe, majd kézzel-lábbal hadonászva a kerékpárhoz irányított. Nem volt világos, hogy mit is akar konkrétan, de a mozdulataiból ki lehet találni. Most pl. felhúzta a lábát, innen tudtam, hogy be akart ülni a kerékpáros ülésbe. Mostanság elég sokat voltunk kirándulni kerékpárral, mert volt egy kellemesen meleg hét, gondolom annyira megszokta és megtetszett neki, hogy most is azt akarta. Így hát elvittem egy körre a környéken, többre most nem volt idő. Nagyon imádta, ilyenkor néha mutogat, de legfőképp szinte folyamatosan "beszél" magában a kis babanyelvén. Kis csúszdázás, hintázás és padokon mászkálás után eléggé kitombolta magát a kislurkó egy jó alváshoz. :)

Vettünk neki párnát pár hete. Sima IKEA-s kis gyerekpárna, ilyen játékos huzattal. Jó sokáig nézelődtunk valami komolyabb huzat után, de nem igazán találtunk olyan anyagot, ami megfogott volna. És mint kiderült, felesleges volt: manóka imádta a gyerekrajzos sormintát. Eleinte nem tudta hova tenni magában, hogy egy új jövevény van a jól megszokott kis ágyában, de mára már nem is alszik nélküle. Átöleli, vagy épp ráhajtja a fejét és bedugja a kis kezét alá. Esetleg csak simán ráfekszik. Akárhoz is, imádja.

Megmoddoltam a kiságyát múlt hétvégén. A rácsos kiságyba Ibike már nem tudott behajolni az egyre növekvő pocak miatt, így úgy döntöttünk, hogy a kiságy egyik oldalát leszedjük. Na persze nem ilyen egyszerű, mert az egyben szerkezeti elem is, így beillesztettem a helyére egy pótló-lécet. Ez egyben arra is jó, hogy megtartsa a gyerkőcöt attól, hogy éjszaka átfordulva a padlón kössön ki, valamint napközben is nehezíti a kimászást. Petike hamar ráérzett a szabadság ízére, pár nap alatt megtanult kimászni. Így reggelente bizony arra megyek be a szobájába, hogy odabent játszik. Vagy épp ma reggel volt nagyon édes: nyöszörgött egy ideje, átmegyek, erre az ajtó koppan valami keményen, és egy apró, borzas, vigyorgó kis fej bukkan fel mögüle rögtön. Azon nyomban kispurizott, át mamához, és már vigyorgott is rá. :) A legédesebb az, hogy a kispárnáját és a kis babáit odavitta az ajtó mögé közvetlenül, és ott feküdt, hogy minél közelebb legyen hozzánk, ha csak fél méterrel is.
De például ma délben Ibike onnan tudta, hogy felébredt a szundiból, hogy nyöszörgött kicsit, majd hatalmas dübbenés (itt mászott ki) és szaladó apró lábak keltette sorozatos dörömbölés a plafonon mindennél ékesebben beszélt.

Hmm, ha jobban belegondolok, ezt a sok édes dolgot manóka mind ma csinálta. Mostanság őgy fest, hogy a fogzódása véget ért, és a fejlődése is felgyorsult. Ráadásul tavasz van, egy szál kis gatyesz+pólóban rohangálhat szép zöldben. Imádja a kicsike. :)

Többször voltunk játszóházban is. Mostanra teljesen megszokta, és boldogan csúszdázik, rohangál, építkezik, és egyre többet interaktívkodik a többi gyerekkel is. Most már elértünk oda, hogy felmászik a csúszdára, majd ha kinyújtom a kezem, akkor előrébb mászik, ráfog, és onnan már nyugodtan elengedi magát és élvezi a csúszást. Ez a bátorítás a nagy csúszdán kell neki, a kisebbeken már lecsúszik ő maga is.

És egy videó az építkezésről:

Észrevehető, hogy máshol is egyre otthonosabban érzi magát. Az AH-ban (helyi ABC) már teljesen nyugodtan elszalad tőlünk, ha valami érdekesnek ígérkező "játékot" lát. Persze oda minden nap mennek Ibikével, így volt ideje megszokni. De azért eléggé ránk tudja hozni néha a frászt, amikor keresgélni kell, mert őkelme persze marha kicsike, emiatt könnyen kitakarják, gyorsan eltűnik szem elől, és egy-egy kevésbé szemfüles bevásárlókocsis elütheti a kicsit. Szerencsére nem volt még baj, eléggé vigyáznak az emberek az ilyen csöppségekre.

Szerdánként Ibike egy helyi kis baba-mama klubba viszi Petikét. Ez arról szól, hogy a környékbeli kismamák összejönnek valamelyiküknél, és a csemetéik játszanak egy nagyot. Petike egyszerűen imádja, mert rengeteg édes kisgyerkőc, új helyszín, új játék van. Gyakran annyira belefeledkezik a játékba ott, hogy észre se veszi, ha Ibike magára hagyja pár percre. Meg persze Ibikének is jót tesz némi felnőtt társaság. Petikének viszont különösen, gyakran vesszük észre, ha kimarad 1-2 alkalom betegség miatt, egy ilyen után észrevehetően megugrik a fejlődése. Nagyon jót tesz neki, hogy hasonló korú gyerekekkel, mindig más helyszínen játszhat.

Mostanában volt némi kerékpárszerelési munka (erről később), így a szerszámosláda a kicsi keze ügyében hevert. Rendszeresen odahozta nekünk, hogy nyissuk ki, és ha így tettünk, egyből rávetette magát a rengeteg érdekes csilivili fémtárgyra. A csavarkulcsok és az imbuszkulcsok a kedvencei, ezekből gyakran akár 5-6-ot is begyűjt egyszerre a pici kezébe (fogalmam sincs, hogy csinálja :), és aztán azokkal mászkál, rakosgatja őket, próbálgatja más tárgyakat bizgetve vele új dolgokat felfedezni.

Nem is volt ezzel gond sose. Egyik reggel viszont megkaparintott egy kis preciziós csavarhúzót, ami tiszta fém volt, és mivel mással jatszott, mint a konnektorral. Aztán egyszer csak elment az áram. Néztem is elsőre, hogy most mi van, aztán látom, ahogy Petike ott ül a konnektor mellett, pici kezében a fém csavarhúzó, és elkezd kb. úgy sírni, mint akinek a kezére csaptak. Hát eltartott egy darabig, mire leesett, hogy mi is történt. Nagy baj semmiképp sem eshetett volna, mert csak 1 hosszúkás fémtárgy volt nála, és a közelében mindenhol csak szigetelő volt. De még ezt is enyhítette a manapság kötelezően beépítendő szivárgás-relé (vagy hogy hívják ezt magyarul). Az elektromos szaki, aki újrahúzta az egész házat, kettőt is rakott be, mindkét főcsoport mellé egyet-egyet. Hát most jól jött.
Azóta Petike nem játszik hosszú, vékony fémytárgyakkal, és vettünk vakdugót az összes konnektorba. Hát, kellett egy pár. :) De nem is hiszem, hogy csinálna még egy ilyet. Elég jó lecke volt neki, amikor megrántotta a kezét a 230.

A kerékpár-szerelésre visszatérve. Szóval sikerült egy szép lapos hátsót produkálnom rögtön a második alkalommal, hogy bekerekeztem dolgozni. Hát volt is szép káromkodás, hogy már fél éve koptatom Amstelveen útjait, erre egyszer megyek be Amszterdamba, máris lyukas lesz a gumi. És persze a hátsó, amin most egy 7 sebességes méretes agyváltó van, meg dobfék. Magyarán egy csere úgy fest, hogy először is széjjelszedem a műanyag láncvédőt (ilyenkor minden alkalommal kitörik egy-két pöcök belőle, jól felhasítja a kezem, ráadásul egyre jobban zörög), összeretkelem a kezem a lánc leszedésével, majd kilazít 2 bovdenvéget, mindkettő masszívan beépítve, az egyik végén huzal-összefogó, amit csak egy csípőfogőval tudok leszedni.

De megvolt. Ráment egy este, meg jól megettek a szúnyogok és egyéb zümmögők közben (a rengeteg víz+erdő hátulütője, ugye), de most már egy igen-igen ellenálló schwalbe marathon plus van a hátul. Persze, drága volt (27 euro), de nem érek rá pár havonta elcseszni egy komplett estét kerékpárszereléssel.

A mókás az, hogy 3.5-6 bar közé kell fújni. Konkrétan nem is tudom mivel, csak ilyen pici kézi pumpáim vannak, mert az átlag guminak 3 bar bőven elég. Sikerült feltolnom 4 bar-ig kézzel azért, most megnézem, hogy mennyire ereszt az idő múlásával, és annak függvényében lehet, hogy inkább beruházok egy lábpumpába, ha túl gyakran kell ezt az erőművész-mutatványt prezentálnom.

A végére még két nagyon édes videó maradt. Az első Peti mamát ébreszt:

A másikon pedig csak egyszerűen édes: